jól megy a szekerük

2019.10.16. 18:32

Lemezbemutatóra készül a Ruby Harlem

A zenekar célja, hogy dalaik üzenete fényt vigyen a lelkekbe, s gyógyítson.

Fotó: Kaszner_Nikolett

Különleges nap virrad pénteken a Ruby Harlem és a rajongói életében, hiszen lemezbemutató koncerttel készülnek – olvasható a zenekar közösségi oldalán. Helyszínül a Budapesti Bornegyed egyik pincészetét választották, ugyanis ott indultak anno egy tehetségkutató versenyen, ahol elsöprő sikerrel debütáltak, s idén újra visszatértek, mivel hol máshol is mutatnák be frissen elkészült albumukat, mint egy számukra különleges helyszínen. A zenekar tagjai azt tanácsolták, hogy érdemes már a lemezbemutató előtt érkezni, hiszen egy fiatal és tehetséges csapat, a LivingRoom koncertezik előttük.

Az áttörő év

A hajdúböszörményi Ruby Harlem az egyik legintenzívebben fejlődő hazai indiesoul-pop zenekar. A 2017. márciusban alakult Fonogram-díjas bandát A Dal 2019 színpadán ismerhette meg szélesebb körben a közönség. A zenekar aktívan koncertezik, és sorra jelenteti meg újabbnál újabb energikus dalait. Alapítója és megálmodója Iván Szandra, énekes-zongorista és dalszerző, aki a világ számos országát bejárva szívta magába az életet, és ezen élményeit most már a 8 fős, professzionális zenészekből álló csapatával együtt meséli el a szokásostól eltérő, mégis könnyed stílusban. A magyar nyelven íródott dalok vokálcentrikusak, ezt színesíti a rézfúvósok dögös hangzásvilága, mindez kerek egységet alkot a húzós ritmusszekcióval.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában