buli a nagyerdőn

2019.10.16. 14:51

Közösségi lelkületű bulit ígér az Árnyéknyúl

A debreceni zenekar szombaton lép fel a Víztoronyban.

Fotó: Csikós János

Egy egészségesen működő csapat koncepcióit és munkáját sosem az aktuális zenei „paletta” határozza meg – véli Kovács Károly (ének, gitár), Rutkovszky Dániel (basszusgitár) és Katonka Máté, avagy az Árnyéknyúl zenekar. Helyette inkább a csapat által felállított értékrend, az abba vetett hit és kitartás ami számít.

– Ahogy telik az idő, úgy roppanhat össze ez a dolog külső hatásokra. Az Árnyéknyúl abban a szerencsés helyzetben van, hogy az elképzeléseinket külső hatások még nem érték. A megvalósításukat persze annál inkább. Ez viszont tanulás és fejlődés természetes velejárója. Hiszünk abban, hogy nem tisztünk a saját tevékenységünket másokéhoz viszonyítva megítélni – árulták el a tagok a Naplónak.

Álmok megvalósítása

Megtudtuk, a zenekar első lemezét a Nemzeti Kulturális Alap „Hangfoglaló Programjának” keretén belül valósíthatta meg. – 2018-ban sikeresen indultunk ezen a programon, aminek a támogatásával és a 30Y segítségével egy szuper nagylemezt vettünk fel, ami az évek alatt dalokká gyúrt gondolatokat tartalmazza. Nem koncepciólemezről van szó, a dalok önállóan is értelmezhetőek – mondták.

A fiúk azt is elárulták, hogy szombaton a Víztoronyban egy közösségi lelkületű lemezbemutatóra számíthatnak a látogatók. – Szeretnénk, ha ez az este nemcsak rólunk szólna, hanem annak lenne a bizonyítéka, hogy meg lehet valósítani az álmokat összeköttetések nélkül, Debrecenben pedig van zenei élet (még ha néha a föld alatt, vagy árnyékosabb helyeken is). Az ars poeticánk leginkább a „Ki vagy Te?” című dalunkban van most benne, amiben azt boncolgatjuk, hogy van-e jogod megmondani azt, hogy ki vagy te, vagy hogy mennyit érsz. Főleg, ha azt mondod: keveset. Fő múzsánk viszont mindig is az emberek voltak. Na meg az árnyékaik.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában