interjú Tompos Kátya színésznővel, énekesnővel

2019.10.04. 20:46

„A lassú folyamatokban hiszek”

Tompos Kátya a Csokonai Színház női alkotókat felvonultató seregszemléje, a III. Magdafeszt kapcsán járt Debrecenben.

Fotó: Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Jászai Mari-díjas, Junior Príma és Arany Medál díjas művész több teátrumban is játszik, az eddig anyaszínházként szolgáló Nemzeti Színház társulatától azonban a közelmúltban megvált. A hazai mozikban legutóbb a Valami Amerika harmadik részében és a Szajki Péter rendezte Most van most című film főszerepében láthattuk, énekesként pedig a 2017-ben megjelent második, saját dalokat tartalmazó szólóalbumát, a Holdjáratot hozta el a cívisvárosba. Tompos Kátya a Naplónak fellépését követően nyilatkozott.

A debreceni közönség legutóbb a MagdaFeszten láthatta, hallhatta. A seregszemle fókuszában az alkotó nő, a női alkotó energia áll. Mit jelent az Ön számára énekesként, színművészként a fesztivál üzenete?

Nincs kimondottan konkrét képem a nőiségről. Amikor az első lemezem, a Keresztül Európán született, elsősorban emberi érzéseket szerettem volna megfogalmazni, amelyekhez nemtől függetlenül lehet kapcsolódni. Az életben előforduló mélységeket és magasságokat szerettem volna minél inkább egy anyagba sűríteni, használva hozzá a különböző nyelvek zeneiségét. Nem igazán teszek különbséget férfi és női érzések közt annak ellenére, hogy e két nem sok mindenben tényleg különböző.

Egy országot mozgatott meg a 2019-es Színházak éjszakájára életre hívott Viszlek haza című dal. Mi az üzenete: „ha a színpadról meglátom Istent, hát viszem haza”?

Ezt a dalt Hrutka Róbert írta, én csak az előadó vagyok, de ami számomra fontos ebben a dalban, azt a klipben is megpróbáltuk a lehetőségekhez mérten érzékeltetni. A színházi emberek összetartozását, beleértve az énekeseket, zenészeket, mert ők is mind előadók, színpadra viszik a tudásukat, a lelküket, az örömüket és a fájdalmaikat, vagyis kitárulkoznak. A lélek egy érzékeny, könnyen törhető szövet. Mindnyájan össze vagyunk ezáltal kötve, nemcsak egymással, a közönséggel is, akik elé nap mint nap kiállunk és a figyelmükből, szeretetükből táplálkozunk.

A Keresztül Európán című, első albumától eltérően a Holdjáratot már szerzőként is Tompos Kátya és Hrutka Róbert neve fémjelzi. Milyen többletet jelent saját lelki ihletésű, önnön tollal írt dalszöveget énekelni?

Mindenképp egyfajta továbblépés számomra a Keresztül Európán-hoz képest, de nem mondom, hogy innentől kezdve csak saját dalokat fogok énekelni. Hrutka Robi hihetetlen alkotótárs, mindenben számíthatok rá, rengeteget segített a dalok kialakításában. Több éve dolgozunk együtt és mondhatom, hogy már nagyon jól ismerjük egymás zenei világát.

Miként értékeli ma Magyarországon a nők szerepét, feladataikat, tágulhatnak a kompetenciák? Nélkülözhetetlen egyfajta maszkulinitás ahhoz, hogy ne csak karrierünk legyen, hanem a – teliholdhoz hasonlóan – egészek, áradóak maradhassunk?

Nehéz kérdés és nem is igazán tudnám megfogalmazni, mi valójában egy nő feladata ebben a mai modern életben. Ha a középkorba születtem volna, biztos más lenne az életfeladatom. Én öntörvényű vagyok, leginkább az érzéseim, megérzéseim után megyek, nem a társadalmi elvárásokat próbálom teljesíteni. De számomra minden értelemben az igazi hősök mégis az anyák. A családanyák és azok, akik egyedül nevelik a gyereküket, gyermekeiket. Szerintem nincs mélyebb érzés az anyai szeretetnél.

Mit üzen azoknak, akik akár a magánéletben, akár a hivatásuk területén bátortalanok ahhoz, hogy nekivágjanak a saját életútjuknak?

Hiszem, hogy az ember minden élethelyzetben megpróbálja a legtöbbet adni magából. Meggyőződésem, hogy ha egy időszak nem működött maximálisan jól, arra az esetek többségében utólag jövünk rá, amikor már nem vagyunk benne. Ha eltervezek valamit, azt általában lépésről lépésre, apránként valósítom meg, tehát leginkább azt tudom mondani, hogy nem a hirtelen változtatásokban, hanem a lassú folyamatokban hiszek.

SzD

Tompos Kátya névjegye

1983-ban született Tompos Katalin néven, édesanyja orosz származású. Kamaszkorában Földessy Margit stúdiójában tanult, 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán Kerényi Imre osztályában. Szerepelt többek között a Régimódi történetben, a Valami Amerika-filmekben és a Poligamyban is. Gyakran játszik zenés darabokban, két saját albuma is megjelent (Keresztül Európán – 2013, Holdjárat – 2017).

Díjai:

  • Máthé Erzsi-díj – (2005)
  • Bárka Színház – A legjobb színésznő (közönségdíj) (2007)
  • Junior Prima díj – Magyar színház- és filmművészet kategória (2010)
  • Jászai Mari-díj – (2014)
  • Szörényi Éva-díj – (2014)
  • Arany Medál díj – (2014) – A legjobb hazai színésznő (közönségdíj)
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában