Learatták a „babérokat” Balmazújvárosban

Az elmúlt hétvégén sem maradtak program nélkül az újvárosi lakosok: az idén nyitotta meg kapuit harmadjára az aratófesztivál, melynek részeként megszervezték a XX. kézi aratóversenyt. A helyiek már sokadszor bebizonyították, hogy hagyománytisztelő és állatszerető polgárok lakják a mezővárost.

Lóháton, szekéren, traktoron

A nyári időszakban egymást érik a fesztiválok, tradicionális programkavalkádok, ahonnan soha nem hiányozhatnak a díszes népviseletek, valamint a nyerítő, ugató, bégető jószágok sem. A legutóbbi összejövetelre a megszokottakhoz hűen a legtöbben lóháton, lovas szekéren és traktoron indultak útnak a Rákóczi Olvasó Népkör székhelyétől, hogy a Balmazújváros határában fekvő búzatábláknál elsőként learathassák a „babérokat”.

Patkó koppan, szív dobban

A versenyzés mellett kulturális programok, majd ebéd után felhőtlen szórakozás várta mindazokat, akik jó társaságban, kellemes levegőn kívánták eltölteni a hétvége első napját. Az elmúlt évekhez hasonlóan zajlott az embert próbáló megmérettetés, a délelőtti szalonnasütést követően a versenyzők teli hassal vághattak neki a búza aratásának.

A csapatok a megszokott formában álltak fel, egyik brigádból sem hiányozhatott a kaszás, a marokszedő, valamint a kévekötő sem. Voltaképpen ha nincs a szokványos mesterhármas, akkor bizony nagyon szűkös lett volna az az egy óra időintervallum, ami rendelkezésükre állt a gárdáknak.

A tagok egy pillanatig sem mondhatók ellenfeleknek, a húszas éveiben járó fiatalemberektől egészen a hetven fölöttiekig találkozhattunk versenyzőkkel, akik a családias hangulat, valamint a hagyományőrzés céljából vettek magukra népi viseletet.

Az eseményre megannyi látogató érkezett, akik szerint az aratóversenynek lelke van, feleleveníti a szokásokat, a fiatalokat közelebb hozza a régmúlthoz, mindemellett lehetőséget kínál arra, hogy a gyerekek kapcsolatba kerüljenek az állatokkal.

A rendezvényen pedig alkalom nyílt arra, hogy a bátrabbak lóháton ülve, vagy akár lovaskocsikázás közben fürkésszék a verseny mozzanatait, szurkoljanak családtagjaiknak, barátaiknak.

Koroknai Jánosné hetvenöt éves, de fiatalokat megszégyenítően helytállt a búzamezőn. – Az unokáim féltettek, mondták, hogy jól gondoljam át, nehogy többel kössem be. De hiába, ki akartam venni a részem, és bárki bármit mond, még jót is tett az ízületeimnek, az én időmben a munka már gyógyít – mondta.

NE