Ügyes!

2019.06.24. 07:26

Országos sikert értek el a hajdúdorogiak

A Zenetudományi Intézetben rendezett döntőn diadalmaskodtak a hajdúságiak.

Fotó: Fáczán Gabriella

Egész napos rendezvénnyel ünnepelte a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulóját az MTA BTK Magyar Zenetörténeti Osztály, amely az évforduló alkalmából még tavasszal országos zenetörténeti diákvetélkedőt hirdetett a zeneiskolák 13–16 éves diákjai számára. A kétfordulós versenyre 56 csapat jelentkezett, köztük a hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola négyfős zeneiskolás csapata.

A Játékos Magyar Zenetörténet országos döntőjére június 12-én került sor a budapesti Zenetudományi Intézet épületegyüttesében, ahol a döntőbe jutott 18 csapat interaktív vetélkedőn bizonyíthatta tudását. Első körben egy kvíz feladatsor megoldásával, majd a Himnusz történetéből kiragadott jelenet felismerésével és kreatív megjelenítésével kellett megbirkózniuk a gyerekeknek – számolt be lapunknak Fáczán Gabriella, a zenetagozat vezetője.

Fotó: Fáczán Gabriella

A művészeti iskola végzős növendékei jó hangulatban és sikeresen teljesítették a feladatokat, melynek eredményeképpen Gyuró Miklós, Kiss Lívia, Petneházi Péter és Tóth Miklós alkotta csapat országos első helyezést értek el a rangos versenyen. – adta hírül a diákokat felkészítő pedagógus.

Miska Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában