helyi kultúra

2019.06.06. 20:17

Nincs szebb annál, mint örömet adni

Zenés ünnepséggel zárta idei évadát a Kodály Filharmónia csütörtökön a Hal közben.

Fotó: Molnár Péter

A rendezvény a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus műsorával kezdődött Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Mielőtt felcsendültek a dallamok, a következőket mondta köszöntőjében:

– Egy kétszázezer fős városban nem dolgozhatunk másért, mint azért, hogy lelki feltöltődést, élményeket és magasabb életszínvonalat biztosítsunk az itt élőknek, hogy az életük gazdagabb legyen. Ami a kultúrát jelenti, mi ennek a missziónak a részei vagyunk, és annál szebb feladatot nehezen képzelhetünk el magunknak, mint hogy az ember örömet nyújtson. Ma a nyolcadik évadzáró beszédet mondhatom el, ami némi tapasztalatot is jelent: mi hogyan működik, hogyan lehet fejleszteni, és és hol tartunk a céljainkat illetően – fogalmazott.

 

Somogyi-Tóth Dániel azt is bejelentette, hogy Kollár Imre karnagyot a következő évtől a zenekar vezető karmesteri pozíciójára sikerült elnyerniük, így a jövő évadtól ismét a debreceni filharmonikusok csapatát erősíti.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában