2025.07.05. 16:26
150 éves japánakác fa vált a pénteki vihar áldozatává, ez maradt utána – fotókkal!
Kiderült, nem marad üresen Mikepércs főtere. Példamutatóan jártak el az ikonikus japánakác fa kidőlését jelentő fiatalok.

150 éves japánakác fát csavart ki a viharos szél Hajdú-Biharban
Forrás: Facebook / Mikepércs község
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a pénteki szélvihar során kidőlt Mikepércs mintegy 150 éves ikonikus japánakác fája. Az „első csókok fája” generációk felnövését kísérte végig, számtalan első randi színhelye volt, és valamennyi tősgyökeres mikepércsi lakosnak lehet hozzá köthető emléke. Ahogy az az önkormányzat közösségi oldalán szombaton közzétett bejegyzésből is kiderült, a pénteki fakidőlést fiatalok jelentették, akik ráadásul a tűzoltók és a katasztrófavédelem beavatkozása után egész este segítettek az önkormányzat dolgozóinak a tér rendezésében.

Forrás: Facebook / Mikepércs község
Így gondoskodnak az ikonikus japánakác pótlásáról
Tímár Zoltán polgármester a bejegyzésben arra is kitért, nem marad fa nélkül a település főtere. Habár az „első csókok fáját” nehéz lesz pótolniuk, új fa érkezik majd a térre. Bíznak benne, hogy az új fa is legalább 150 évig nyújt majd frissítő menedéket a nyári napsugarak elől.
A japánakác fa kidőlése utáni munkálatokról további képsorokat a település bejegyzésében láthatnak:
Ajánljuk még: