Csőtörés

2025.07.03. 23:45

Hatalmas csőtörés volt Debrecenben, úszott a forgalmas útszakasz – fotókkal, videóval!

Ideiglenes forgalmirend-változás lépett életbe a Külsővásártéren. Az intézkedésre egy kapitális csőtörés miatt volt szükség.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, július 3-án délután a Szoboszlói út - Külsővásártér felújítása során ivóvíz-gerincvezeték sérülés történt, ezért állt a víz a Miklós utca és a Széchényi utca közötti szakaszon. A csőtörés miatti munkálatok következtében több járat is terelőútvonalon kezdett el közlekedni, a Debreceni Közlekedési Vállalat tájékoztatása szerint az 5 és 5A trolibuszok, valamint a 19-es autóbuszok is módosult útvonalra kényszerültek, ennél fogva a járatok nem érintik a MÁV-rendelő és a Mentőállomás megállóhelyeket sem. Természetesen az eszközölt sávlezárás miatt az autósok orra alá is törhet még némi borsot a hatalmas csőtörés, szerencsére azonban több terelő- és kerülőútvonal is áll majd a közlekedők rendelkezésére!

Csőtörés Debrecenben: bokáig állt a víz, le kellett zárni egy sávot a belvárosban
Csőtörés Debrecenben: bokáig állt a víz, le kellett zárni egy sávot a belvárosban
Forrás: Czinege Melinda

Csőtörés Debrecenben: módosult a közlekedés rendje, de több út is járható maradt!

Ahogy azt az önkormányzat csütörtök esti közleményében hangsúlyozta, a Külsővásártér Postakert utcai oldala, forgalmi sávja továbbra is járható maradt. Az Erzsébet utca irányából viszont terelőútvonalként az Erzsébet utca - Szoboszlói út - István út - Széchenyi utca és a Nyugati utca vonala működik majd.

A szolgáltató folyamatban lévő munkálatai miatt a belváros oldalában lévő forgalmi sávot egyelőre nem lehet visszanyitni a forgalom számára.

A közlekedést és a kiigazodást segítendő a szakemberek több ideiglenes KRESZ-táblát is kihelyeztek. Amíg a Debreceni Vízmű Zrt. szakemberei dolgoznak a területen, az autósokat arra kérik, a fentiek szerint közlekedjenek és amennyiben tehetik, kerüljék el az érintett útszakaszt!

Így festett a csőtörés által érintett szakasz csütörtök délután:

A debreceni csőtörés helyszínén videó is készült:

Csütörtökön történt:

  • A közlekedés csütörtökön is reflektorfénybe került Debrecenben, az egyszer biztos. No, nem is minden esetben maga a vezetés, volt ahol a várakozás. Példának okáért, a Rakovszkyn fotózták le az utóbbi idők legbátrabb parkolását, mi biztos nem hagynánk úgy ott az autónkat. A Liget-téren pedig borzasztóan elbántak egy parkolóban hagyott autóval, nem lettünk volna a tulaj helyében. 
  • Szintén Debrecen, kisgyermekével utazott egy anyuka, amikor megállt alattuk az autó az egyik debreceni vasúti átjárónál, a rendőrök egyből a helyszínre siettek. Ennek fényében persze nem biztos, hogy olyan borasztó hír, de ma arról is szó volt: Nem ússza meg senki az éves műszaki vizsgát, újabb változás jöhet a láthatáron. És ha már autó és autósok, sokan eléggé túltolták, így folytatódnak az ellenőrzések ezeken a debreceni utakon.

Ne hagyja ki!

Diplomaosztókat tartottak a Debreceni Egyetemen, fotósorozatokkal jelentkeztünk!

Sport:

A Debreceni VSC együttese Ausztriában edzőtáborozik, ahol már Sergio Navarro irányítja a foglalkozásokat. A DVSC saját nevelésű centere, Bárány Donát az osztrák helyszínről nyilatkozott portálunknak.

Megvan az új csapatuk, Varga József és Lucas a következő szezonban is együtt rúghatják majd a bőrt.

Zsóri is megint bekerült a hírekbe...

Ugyanakkor szomorú nap volt a mai, Debrecenben is elbúcsúztak a Liverpool sztárjától.

Ajánljuk még:

Gyász:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában