Te is beleszaladhatsz!

2025.06.15. 12:18

Úgy szórta a sárga csekkeket ez a debreceni traffibox, mint krupié a zsetont!

Fél év sem kellett neki és jelentősen csökkent a gyorshajtások száma az érintett szakaszon. Kiderült, hogyan teljesített a Vezér utcai traffibox.

Jelentősen csökkent a gyorshajtások száma Debrecenben a Vezér utcán a traffibox kihelyezésének köszönhetően – hívta fel rá a figyelmet közösségi oldalán Katona Erzsébet, a körzet önkormányzati képviselője. Mint írta, míg 2024 decemberében 14 gyorshatót, addig idén január és április között már egyetlen egy gyorshatót sem rögzített a kamera. Mindez azt jelenti, hogy a Domokos Márton út felől érkezők kellő mértékben csökkentik sebességüket, ahogy járműveikkel lakott területre érnek.

Úgy osztotta a sárga csekkeket ez a debreceni traffibox, mint krupié a zsetont!
Úgy osztotta a sárga csekkeket ez a debreceni traffibox, mint krupié a zsetont!
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Katona Erzsébet a posztjában arra is rávilágított, a traffibox elhelyezése óta a szakaszon a legnagyobb mért sebesség 84 km/h volt, amely már igen komoly, 70 ezer forintos bírságot vont maga után. Azt is tudatta, hogy a tavaly november végétől idén május közepéig tartó időszakban 500 ezer forintot is meghaladó mértékben szabtak ki közigazgatási bírságot gyorshajtás miatt az érintett útszakaszon.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában