2025.06.23. 06:00
Új egyéni jelölt lehet Hajdú-Biharban, Tasó László listán indul a 2026-os választáson
22 év után lehet váltás. 2004 óta a Hajdú 3-as választókerület elnöke és 2006-tól egyéni országgyűlési képviselője Tasó László.
A következő időszakban részben régi-új szerepkörben veszi ki részét a térség közlekedésfejlesztéséből Tasó László, akit Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztosává nevezett ki Lázár János. Egyéni országgyűlési képviselői munkája mellett végzi kormányzati feladatát – egyelőre – a regnáló kormány utolsó napjáig, amennyiben a Fidesz-KDNP megnyeri a 2026 tavaszán esedékes választást, a munka folytatását tervezi. Nem új keletű munkakapcsolat és nem ismeretlen terület ez, hiszen Tasó László 2014-től 2017-ig közlekedéspolitikai államtitkár volt. Az országgyűlési képviselő a Hajdú Online-nal közölte elsőként, hogy listán indul a jövő évi választáson, és azt is elárulta, szerinte a Fidesz-KDNP színeiben kinek lehet esélye a Debrecent és még 15 települést, köztük Nyíradony, Hajdúsámson és Hajdúhadház városait is felölelő választókerület jelöltjeként indulni.

Forrás: Katona Ákos
Felelőségteljes, ugyanakkor örömteli feladatot kapott Tasó László
– Felkérést és lehetőséget kaptam egy olyan területen dolgozni „pályára lépni”, amelynek korábban csaknem az egészét be kellett játszani – mondta focinyelven. – Új és jelentős kihívásaival az északkelet-magyarországi régió fejlődése, benne választókerületünk és a vármegye továbbra is a legfontosabb célterületek számomra. Van még bőven tennivalónk, mindazonáltal hozzá kell tennünk, tény és valóság, hogy rengeteget fejlődtünk a mögöttünk hagyott 15 évben. Örömmel látom a 8-10 évvel ezelőtt elindított fejlesztések és számos más új nagy horderejű változás jótékony hatásait, ami javította a térség versenyképességét, előmozdította az emberek boldogulását, az életük tervezhetőségét – osztotta meg a kinevezéssel kapcsolatos érzéseit. Tasó László hozzátette, lesznek új feladatok is, többek között kinevezésében benne van a záhonyi térség vasúti átrakóinak és a kapcsolódó logisztikai kiszolgáló létesítményeinek előkészítése és fejlesztésének politikai feladata is. Rámutatott, mivel előbb-utóbb, de sorra kerül Ukrajna újjáépítése, a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) V. korridorja nagyon fontos szerepet kap a következő évtizedekben, ezért fel kell készülni a vasúti forgalom jelentős növekedésére.
Be fogom járni a térséget, megnézem a jelenlegi állapotokat, felkeresem az önkormányzatokat, a gazdasági szereplőket és a döntések társadalmasításában is részt vállalok
– közölte a miniszteri biztos.
– Lázár miniszter úr nagyon elszánt és mindig határozott. Az első értekezleten újra megtapasztalhattam, mekkora a súlya, felelőssége a kormányzati munkának és valóban minden egyes feladatrésznek, tételnek, az ígéretek gondozásának felelőse van – hangsúlyozta a honatya.
– A legjelentősebb vasúti fejlesztés térségünkben a 100-as fővonal Debrecen-Nyíregyháza közötti szakaszának korszerűsítése, benne a 471-es számú főút debreceni ütemének aluljáróval kivitelezésre kerülő befejezőüteme. A másodrendű főút Mátészalka felé történő 11,5 tonnás megerősítése, a felújítás folytatása is napirendre került. A Debrecen-Berettóújfalu-Nagyvárad vasúti beruházás előkészítése elindult és a 110-es vonal Mátészalka felé vezető szakaszának tervezése rövidesen kezdődik. A közúti fejlesztések között a 49-es főút országhatáron át történő csatlakoztatása a készülő észak-partiumi gyorsforgalmi hálózatba, az M34-es felgyorsítása, a nyíregyházi és a miskolci ipari övezetek hiányzó közúti csatlakozásainak kiépítése is teljesítendő feladat – részletezte.

Forrás: Tasó László/Facebook
A szűkebb térségünket érintő beruházások kapcsán kitért a 47-es számú főút tervezésére, a 4-es hajdúszoboszlói szakaszának felújítására. A 4-es számú főút Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának 2x2 sávra történő tervezése, előkészítése folyik. Rövidesen Polgárnál (35.) és Püspökladánynál (4.-42.) a kért csomóponti változtatások is rendeződnek. Beszélt arról, hogy a 471-es számú főút debreceni Mátyás király útig tartó szakaszának építése régóta húzódik és feltett szándékban áll, hogy ezt rövidre zárja. A befejezőszakasz kiírásáról éppen a napokban tartanak egyeztetéseket.
Tasó László azt vallja, figyelni kell a beruházások ütemezésére is, mert az összecsúszásuk indokolatlan terhet ró a közlekedőkre. A miniszteri biztos úgy fogalmazott, a politikai kurzusok váltakozhatnak, de attól még közlekedni kell, ezért állandó feladat. Úgy kell megalkotni minden egyes elemét, hogy időtálló, előrelátó legyen és minden érintett javát szolgálja.
Az eredmények látszódnak az úthálózaton
Kitért a Covid–19 után az unió által létrehozott helyreállítási és gazdasági ellenállóképességet segítő alapra is (RRF), aminek a kormány által megelőlegezett forrásaiból jelenleg is folynak fejlesztések. A finanszírozás „Tisza párti segédlettel” történő akadályozása jelentős károkat okoz, többek között ebből finanszíroznák a Hajdúsámson és Hajdúhadház közötti út régóta húzódó felújítását, a hajdúsámsoni, nyíradonyi és téglási bölcsődei férőhelyek bővítését. Mindezek ellenére 60 milliárd forintos útfelújítási keretből épülnek, újulnak meg jelenleg is közutak, a TOP Pluszból pedig októberben fog indulni egy további 60 milliárdos program, benne az északkeleti térség munkálataival. Azt vallja, hogy az a kiugró gazdasági siker, ami Debrecent az elmúlt években felemelte és vonzóbbá tette, a remek vezetői, menedzseri munka és számos más vonzó feltétel mellett, a befektetők számára kiemelten fontos kiváló közlekedési paramétereknek is köszönhető. 2014-től kezdődően ezek tervezése, illetve kialakítása zajlott, és meggyőződése szerint nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 4700 milliárd forintnyi fejlesztés valósuljon meg Debrecenben.
Huszonkét év után jöhet új ember
1994-2014 között voltam Nyíradony polgármestere, ebben az időszakban a helyi közösséggel összefogva, Orbán Viktor és a Fidesz támogatásával 62 év után újra járási székhelyé emeltük a várost, ami a vagyonát a húsz év alatt a huszonötszörösére növelte
– fejtette ki Tasó László.
2004-től vezeti a választókerületet egyéni országgyűlés képviselőként, 2022-ben a szabad választások óta – a vármegyében – valaha elért legnagyobb számú országgyűlési képviselőre leadott 31 266 szavazattal 63,51 %-kal lett negyedik alkalommal is egyike a 106 egyéni választókerület első 10 helyezettjének.
A Fidesz tagsága és a rendkívül széles támogatói, baráti köröm kiállása és együttműködése emelte fel a településeinket, a közösségeinket, ad számomra ma is motivációt és jelent büszkeséget
– emelte ki az országgyűlési képviselő. Mint mondta, a 2024-es önkormányzati választásokon választókerületében csak a korábbi eredményeihez képest szerepelt gyengébben a Fidesz. Tasó László szerint a közösségi médiában és a külföldről fizetett portálokon zajló hazugságokra épített gyűlöletkampány, a Tisza párt térnyerése is befolyásolta, hogy az új nyíradonyi polgármesterjelölt és a Vámospércset 18 évig irányító polgármester nem kaptak bizalmat.
A választókerületi mérések szerint személyére a választók továbbra is mandátumszerzőként tekintenek, a vármegyei és országos elnökség tagjai között vannak, akik más kontextusban mérlegelnek. Megtisztelőnek tartja, hogy a választókerületéről azt tartják, olyan erős jobboldali közösséggé vált, hogy a Fidesz színeiben akár többen is képesek lehetnek nyerni.
Ezért az egyeztetések után a Szövetség elnökével abban állapodtak meg, hogy listán folytatja a képviselői munkát és győzelmük esetén vállal kormányzati feladatot. A választókerületi tanács a debreceni szavazatokkal súlyával biztosított pénteki döntésével Antal Szabolcsot, Hajdúsámson polgármesterét javasolja választókerületi elnöknek, így esélye lehet képviselőjelöltté is válni.
– A közlekedési ágazatban szerepet vállalni inspiráló kihívás számomra, képviselői munkám mellett teljes erőbedobással akarok az ágazatban dolgozni mindaddig, ameddig erre a megbízóim lehetőséget adnak. Ezért gőzerővel dolgozok annak érdekében, hogy választókerület következő képviselőjelöltje és hazánkban a Fidesz-KDNP nyerje meg a 2026-os választásokat – hangsúlyozta Tasó László.