2025.06.24. 13:33
Könnyítések lesznek az új parkolási rendszerben Debrecenben – videóval!
Több ponton is módosíthatják a parkolási díjkötelezettség tervezett változtatását Debrecenben.
Több fontos előterjesztésről tárgyal június 26-án, csütörtökön Debrecen város közgyűlése. Ezek közül az egyik, a lakosságot leginkább érintő javaslat a parkolással kapcsolatos rendelet módosítása. Erről tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt a DEMKI Újkerti Közösségi Ház előtti parkolóban a Fidesz-KDNPfrakció képviselői.

Fotó: Vida Marton Peter
Papp Viktor, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetője hangsúlyozta, az ellenzéki híreszteléssel és a közösségi médiában elterjedt állításokkal ellentétben a parkolási rendelet nem egy új keletű dolog, azt a közgyűlés 2024 novemberében tárgyalta, és el is fogadta. A frakcióvezető leszögezte azt is, nem a debreceniek megsarcolása a cél, hanem kimondottan forgalomtechnikai szabályozás okán született a döntés. Emlékeztetett arra, alapvetően lakossági kezdeményezésre kezdtek folyamatosan bevonni utcákat a fizető övezetbe, főként azokon a részeken, ahol a környéken élők parkolása nehezített volt.
Az új parkolási rendszerben több ponton könnyítenek
A rendelet mostani módosítására azért van szükség, mert a lakosság több visszajelzéssel élt az önkormányzati képviselők felé, így Papp László polgármester javaslatára egyes könnyítéseket vezetnek be, amennyiben a képviselő-testület elfogadja a rendeletet.

Forrás: Vida Márton Péter
Az egyik ilyen módosítás, hogy az ingyenes parkolásra jogosultak számára a lakcímkártya elegendő lesz a lakóhely igazolásához, ugyanis nincs olyan rendelet, ami a forgalmi engedélyben történő lakcímváltozás módosítását előirányozná, így abban nem kell módosítani a lakcímet. Gyakorlatilag nem szükséges új forgalmit csináltatni az ingyenes parkoláshoz szükséges regisztrációhoz.
A rendeletmódosítás lehetőséget biztosít arra is, hogy a munkáltatótól kapott, a munkavégzéshez szükséges személygépkocsi számára is biztosított lesz az ingyenes parkolás. Ezen lakosok a lakcímkártyán felül egy munkáltatói igazolással tudják ingyenesen igénybe venni a lakhelyük közelében lévő parkolóhelyet.
Papp Viktor kitért arra is, hogy a fizetős övezetbe bevont területeken számos oktatási, nevelési és gondozási intézmény található meg, így a belvároshoz hasonlóan ezeken a részeken is biztosítani fogják reggel 8 óra és 8 óra 30 perc között a díjmentes parkolást.
A frakcióvezető arra is kitért, számos megkeresést kaptak azzal kapcsolatban, hogy a 2-es (zöld) zónában töröljék el a szombati napokon a díjfizetési kötelezettséget, így erre vonatkozóan is módosító indítványt nyújtottak be. Így a lakóterületeken is ingyenessé válhat a szombati parkolás.
Később vezethetik be a díjköteles parkolási zónákat
A tervezett módosításban szerepel továbbá, hogy akkor is biztosított legyen a lakóhely szerinti ingyenes parkolás, ha az egyik lakó tulajdonában két jármű van (vagyis nem az egy háztartásban élők nevén külön-külön), amelyet egyébként a többi családtag használ.
Hogy a közszolgáltató és a lakosság is kellően fel tudjon készülni, azt javasoljuk, hogy július 1. helyett augusztus 1-től lépjen hatályba a rendelet. Anyagi sérelem azonban senkit sem érhet: aki eddig havi, negyedéves vagy féléves parkolóbérletet vásárolt, azok számára egy hónappal kitoljuk a bérlet érvényességét
– emelte ki Papp Viktor. Hozzátette, amennyiben augusztusban ennek a lehetőségével nem kíván élni a havi bérletet vásárló, akkor a DV Parking visszatéríti a bérlet árát.
Korbeák György önkormányzati képviselő hozzáfűzte, nem véletlen, hogy a sajtótájékoztatót az Újkertben tartják, hiszen ezen városrészt is bevonják a fizetési övezetbe. Mint mondta, az elmúlt években számos megkeresést kapott a környékbeliektől, hogy valamilyen megoldást találjanak a parkolási problémára, ugyanis a lakók nem tudtak saját gépkocsijukkal az otthonuk közelében parkolni, sem nappal, sem éjszakára. Hozzátette, a fogadóórákon, személyesen és levélben is többen véleményezték a parkolással kapcsolatos rendeletet, így módosítottak a szombati napok díjmentességéről.
Korbák György beszélt arról is, a probléma gyökere az, hogy az újkerti panelházak a hetvenes években épültek, és akkor még közel sem volt annyi jármű forgalomban, mint manapság, így ennek is köszönhető a parkolók körüli feszültség.
Ajánljuk még: