2025.06.15. 15:15
Egy szelet mediterrán mennyországgal ér fel az Ondódi Levendulás – fotókkal, videóval!
Andalító spanyol gitár, szüretelő emberek, szalmakalap. Ellátogattunk az Ondódi Levendulás szüreti hétvégéjére.
Hozzászokik az ember a nagyváros zajához. Még egy csendesebb vasárnap délelőtt is szembetűnik Debrecen belvárosa felé tartva. Biztos, hogy a levendula hatása, hogy még mindig körülleng minket valamiféle békés nyugalom. És a spanyol gitárszóé. Ez fogadott minket vasárnap délelőtt az Ondódi Levendulásban, ami egyfajta kis mediterrán sziget, egy hajdú-bihari „la granja”. A lila virágtengerben megannyi szorgos kéz szüretelte a levendulát. Ónadi Imre, a levendulás tulajdonosa szalmakalapban fogadott minket. Mint kiderült, ő maga építész, felesége, Emília pedig közgazdász. Közösen, három gyermeküket bevonva, hobbiként művelik a levendulást.

Forrás: Vida Márton Péter
Néhány éve fordítottak hátat a városnak, vettek egy családi házat a Kádár dűlő mentén álló birtokon. A ház melletti kétezer négyzetméteres területen legelő volt, amit szerettek volna hasznosítani, így 2021 októberében csaknem 3 ezer tő levendulát telepítettek, amelyet a családtagok segítettek elültetni.
Az, hogy ilyen egészségesen nőnek a levendulák, a talaj minőségén kívül annak köszönhető, hogy folyamatosan éri őket a napsütés. Mediterrán növényről van szó, így kevésbé vízigényes, bőven elég számára, ha 2-3 hetente éri éri csapadék. Évelő növény, ezért a hideg idő sem árt neki, 25-30 évet könnyedén kibír, ráadásul a kártevők irtására sem kell gondot fordítani
– mondta a tulajdonos. Hozzátette, azon túl, hogy gyönyörű a virágzása és kellemes az illata, számos felhasználási területe van e növénynek. Alkalmazhatjuk ételízesítőként, finom teát vagy szörpöt készíthetünk belőle, amellett remek sütemény vagy fagylalt alapanyag, de épp illatosítónak, illóolajnak, szúnyogűzőnek sem utolsó.
Szüret az Ondódi Levendulásban
Fotók: Vida Márton PéterSzámos programnak adott már otthont az Ondódi Levendulás
Debrecenből és környékéről rendszeresen érkezek a látogatók a meghirdetett eseményekre, egy-egy szüreti hétvégén 800 ember is megfordul a levendulásban. Az ondódi lakosok is sajátjukként tekintenek rá, és úgy nevezik, „a mi levendulásunk”. Nemcsak a virágokat keresik, hanem egyfajta békét is. Ónadi Imrétől megtudtuk azt is, van, aki a szüret végeztével leül a padra, elcsendesedik, és csak élvezik a létezést. Sokak számára pedig közösségépítő program zajlik itt. A levendulásban volt már babaringató, tibeti hangfürdő, továbbá június 21-én, a jóga világnapján jógaórát is tartanak amjd, hiszen a meditáció és a levendula jelenléte felerősítik egymást.
A levendula jótékony hatása nem áll meg a nyugtató illatánál és színénél. Egy séta a levendulák között Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány bakancslistáján is szerepelt, és ez valósult meg elsőként az Ondódi Levendulásban.
A fiatal lány kívánsága inspirálta a tulajdonosokat, hogy útjára indítsanak egy mára már országossá vált kezdeményezést, melyben a gyermekek egy csokor levendulát küldenek beteg társaiknak, ezzel segítve a gyógyulásukat. A Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának Gyermekhematológiai-onkológia osztályára 2023-ban például 80 levendulacsokor érkezett, mind egy-egy üzenetet tartalmazó szalaggal összekötve. Az egyiken az állt:
Gyógyulj meg mihamarabb, hogy jövőre találkozzunk a levendulásban!
Ezek a cikkek is érdekelhetik: