2025.06.16. 18:43
Vészhelyzet van a debreceniek egyik kedvenc nyaralóhelyén! Már az evakuációs terv is kész
Cipruson vészhelyzeti készültség lépett életbe. Mennyiben érinti ez a Debrecen és Larnaka közötti Wizz Air járatot?
Vészhelyzeti evakuációs programot léptetett életbe Ciprus a közel-keleti konfliktus miatt, Izrael ugyanis június 13-án, pénteken támadást indított Irán ellen, amely válaszcsapásként rakétákat lőtt ki Tel Aviv felé. A sajtóhírek szerint a Ciprus déli részén fekvő Limassol kikötővárosból tisztán lehetett látni a rakétákat. Ciprus mindössze 250 kilométerre fekszik a zsidó államtól, bár az EU-s szigetország teljesen elzárkózik a háborútól, könnyen részévé válhatott volna a konfliktusnak, lévén az Egyesült Királyság helyi légibázisa a szigeten található. Mint kiderült azonban, a Ciprus területén lévő katonai létesítményeket Izrael nem használta a hadművelet során, így nem kell tartaniuk egy esetleges retorzió miatt. A Magyar Nemzet hétfőn arról számolt be, tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.

Fotó: Czinege Melinda / Forrás: Napló-archív
A konfliktus közelsége mégis arra sarkallta a ciprusi elnökséget, hogy elindítsanak egy mobilalkalmazást, amelynek helymeghatározó rendszerén keresztül a lakosság vészhelyzet esetén megtalálhatja a legközelebbi óvóhelyet. A belügyminisztérium szerint Cipruson nagyjából 2200 óvóhely áll rendelkezésre.
Érintett lehet a Debrecen-Larnaka járat?
Mivel Debrecenből hetente közlekedik közvetlen járat a dél-ciprusi Larnakára, joggal merül fel a kérdés, mennyiben befolyásolhatja a készültség a Wizz Air járatait. A Külügyminisztérium által működtetett Konzuli Szolgálat naprakész információja szerint Ciprus továbbra is biztonságos besorolású országnak számít (2023 októbere óta folyamatosan), így a hivatalos álláspont alapján nem jelent kockázatot.
Megkérdeztük a Wizz Air Magyarországot is, befolyásolja-e bármiben a konfliktus a légitársaság Debrecen és Larnaka közötti járatait:
A közel-keleti helyzet egyelőre nem érinti a ciprusi járatokat. Nemzetközi, nemzeti és privát biztonsági szakértők bevonásával folyamatosan monitorozzuk és elemezzük a helyzetet és ennek megfelelően döntünk a további lépésekről
– írják a válaszukban.