Testületi-ülés

2025.06.12. 18:50

Új képviselője van Hajdúszoboszlónak, súlyos okok állnak a váltás mögött

Május 17-i óta üres a képviselői szék. Béke Attila Hajdúszoboszló képviselő-testületének június 12-i ülésén tette le esküjét.

Összesen 39 napirendi pontot tárgyalt Hajdúszoboszló képviselő-testületi június 12-i ülésén. Mindezeket megelőzően letette esküjét Béke Attila, aki a családon belüli erőszakkal gyanúsított Kanizsay György Béla helyét vette át.

hajdúszoboszló
Letette esküjét és átvette mandátumát Hajdúszoboszló képviselő-testületének új tagja, Béke Attila (balra)
Forrás: Czeglédi Gyula / Facebbok

Letette esküjét az új hajdúszoboszlói képviselő

Mint arról korábban beszámoltunk, március 27-én a hajdúszoboszlói testületi ülés néhány perc után félbeszakadt, a képviselők kivonultak a teremből így kifejezve tiltakozásukat a családon belüli erőszakkal szemben, miután kiderült, hogy a testület egyik tagja, Kanizsay György Béla ellen nyomozás indult, mivel – a hírek szerint – egy otthoni vita során 

úgy bántalmazta a feleségét, hogy annak eltört a karja. 

A képviselő a hajdúszoboszlói önkormányzat testületének április 17-i ülésén levélben tudatta, hogy lemond mandátumáról.

Az önkormányzati képviselői tisztségéből május 17-én távozó Kanizsay György Béla helyét a képviselő-testületben a Hajrá Hajdúszoboszló Egyesület jelölő szervezet kompenzációslistájának 8. helyén szereplő Béke Attila vette át, aki ma letette esküjét. Ezzel együtt a lemondott képviselő Pénzügyi és Gazdasági Bizottságban, valamint Turisztikai és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Bizottságban betöltött tagságait is átvette az új képviselő 

– írta közösségi oldalán Czeglédi Gyula polgármester a június 12-i ülés után.

A minisztériumhoz fordul Hajdúszoboszló önkormányzata

Hajdúszoboszló képviselő-testülete az ülésen többek között az alábbiakról döntött:

  • Történelmi tematikájú sétány létrehozása a hajdani hajdúpalánk nyomvonalán,  a Dankó utca és a Kenézy utca közötti területen, ismertetve annak egykori védelmi szerepét.
  • Bölcsődei és óvodai férőhelyek növelése.
  • Helyi civil szervezetek támogatása.
  • Utcabútorok telepítése a város több pontján: a Mátyás király sétányon hat padot, a Dózsa György út mindkét oldalán pedig egy padot és egy hulladékgyűjtő kukát helyeznek el.  Egy darab kültéri asztal és két darab pad telepítése a Nádudvari úton lévő „HABI” mögötti területre, valamint két darab pad telepítése a Luther utcai játszótérre, egy darab pad a Bányász utca páros oldalában, egy darab hulladékgyűjtő edényzet a Gönczy Pál utcára, valamint két darab kuka kihelyezése a Puskin utcára.
  • Tájékoztató a Dózsa György út – BajcsyZsilinszky utca – Nádudvari út kereszteződés átépítéséről: egyedi döntés érdekében az illetékes Építési és Közlekedési Minisztériumhoz fordul az önkormányzat egy vitás kérdés rendezésére.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában