2025.06.04. 10:14
Példát állított, karokat épített – Pethő Attilára emlékezett az Informatikai Kar
Pethő Attila professzor nemcsak országosan elismert matematikus volt, hanem az IK alapítójaként az intézmény jövőjét is meghatározta.
A Számítógéptudományi Tanszék professor emeritusának és a Debreceni Egyetem Informatikai Kar alapító dékánjának szakmai munkásságára emlékezett az IK. A Pethő Attila születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett konferencián többek között a matematika legújabb kutatási területeit, a számrendszerekkel kapcsolatos trendeket és következtetéseket foglalták össze a szakemberek – olvasható az unideb.hu-n.

Forrás: unideb.hu
Meghatározó szerepe volt a Debreceni Egyetem életében
Mint írják, az önálló Informatikai Intézet 2003-ban a Természettudományi Karból nőtte ki magát, majd egy évvel később, Pethő Attila egyetemi tanár vezetésével jöhetett létre az Informatikai Kar a Debreceni Egyetemen. A 2024-ben két évtizedes jubileumot ünneplő DEIK fejlődésében meghatározó szerepet játszott a karalapító dékán, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akinek szakmai jelentőségét méltatták, valamint a matematika terén elért legújabb eredményeket mutatták be a róla elnevezett szakmai konferencián pénteken a kar épületében.

Forrás: unideb.hu
Mint elhangzott, Pethő Attila munkássága során többek között a számelméleti algebra, a kriptográfia területén ért el fontos eredményeket, valamint a nyolcvanas évek elején felismerte azt is, hogy a számítógépek mennyire hasznosak lehetnek a matematikai kutatásokban.
A Pethő Attila tiszteletére rendezett konferencián a Debreceni Egyetem vezető oktatói nemcsak a professzor tudományos életművét méltatták, hanem személyes példamutatását is kiemelték. A rendezvényen elhangzott nyilatkozatokat és a szakmai program részleteit teljes egészében az unideb.hu-n lehet elolvasni.
Ajánljuk még:
k szakmai előadásokat.