2025.06.23. 10:27
Debrecen és Hajdúsámson összefog: ezek a beruházások várhatóak!
A kormány idén elindította a Versenyképes Járások Programot. Kiderült, mekkora támogatásra számíthat a Debreceni Járás, mire költheti ezt a vármegye székhelyének és Hajdúsámsonnak az önkormányzata.
Mivel a Debreceni Járást csak Debrecen és Hajdúsámson alkotja, így adja magát, hogy ennek a két településnek kell összefognia a közös támogatás hatékony elköltése érdekében. A Versenyképes Járások Program megköveteli, hogy a közösen pályázó települések konzorciumi megállapodást kössenek. Erről dönt június 26-án a debreceni közgyűlés. Az előterjesztésből azonban kiderül az is, mekkora összegre pályáznak az önkormányzatok, s azt mire szeretnék elkölteni.

Forrás: Napló-archív
Miről szól a Versenyképes Járások Program?
A program célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket. Ennek érdekében pályázhatnak a járások költségvetési támogatásokra.
Mivel Debrecen megyeszékhely, így Hajdúsámsonnal közösen összesen 500 millió forintra pályázhat első körben.
Az elnyert összeget a térségi alapinfrastruktúra és elérhetőség fejlesztésére, közszolgáltatások fejlesztésére, gazdaságfejlesztésre, valamint településfejlesztésre fordíthatják.
A debreceni közlekedésre és a hajdúsámsoni ivóvízre költenek
Debrecen fejlesztési igénye a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. bevételekkel nem fedezett költségeinek megterítésére irányul – olvasható az előterjesztésben. A DKV a járás területén élők minőségi közszolgáltatásokkal való ellátását szolgálja, s nemcsak a a város területének, hanem az agglomeráció közlekedését is kiszolgálja.
Hajdúsámson az ivóvízellátó rendszer átfogó fejlesztését célozza meg, amelynek terveit a Debreceni Vízmű Zrt. javaslata alapján készíttette el, mely jelenleg engedélyezés alatt áll.
A tervek szerint a 471. számú főút és a Bagoly utca keresztezésében meglévő fokozott nyomású vezetékvégre csatlakozva, részben debreceni területen a Sámsonkert déli részén lévő Lepke utcáig új vezeték épülne (1533,4 fm), ahol egy 300 m3 tározó kapacitású, acélszerkezetű magastározó is létesülne. Az ellennyomó magastározóhoz csatlakozva a sámsonkerti Szűcs utcán, mintegy 2353,2 fm hosszban gerincvezeték kiépítése valósulna meg, az elmúlt években realizált átmérőfejlesztés végpontjáig. Egy körösítő vezeték létrehozása is megtörténne 2786 fm hosszban a Martinkai hálózat második megtáplálására, ezzel fokozva az ellátási biztonságot, és kiegyenlítve a hálózat terheltségét.
Az előterjesztésből kiderül az is, a Debreceni Járás a minisztériumi iránymutatás alapján, a járásonkénti forráskeret kétszeresével megegyező, azaz 1 milliárd Ft összegű fejlesztési igényt nyújtott be:
- Az I. ütemben 400 millió forintot Debrecen, 100 milliót Hajdúsámson kap. Utóbbi ebből az összegből Sámsonkertben, a Szűcs utcai ivóvízgerinc-vezetéket a Fő utca és a Barackos utca közötti szakaszig építené ki 804,7 méter hosszan.
- A II. ütemben újabb támogatási igények feltöltésére kerülhet sor további 500 millió Ft felhasználása tekintetében, melyek alapján a miniszter további támogatási döntéseket hozhat 2025. szeptemberben.