2025.06.12. 16:33
Diákokat és pedagógusokat is kitüntettek, ők lettek a BSZC csillagai! – fotókkal
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum ünnepélyes rendezvényén díjakat adtak át. Íme, ők lettek a BSZC csillagai!
Ünnepélyesen indult a csütörtöki nap Berettyóújfaluban, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Technikum Kultúrtermében. Idén 10 éves ugyanis a Szakképzési Centrum, így még különlegesebb légkör fogadta azokat a diákokat és pedagógusokat, akik átvehették a BSZC Csillagai díjat, amit egyébként immár hetedik alkalommal adtak át a szervezők. A díjátadón azokat jutalmazták, akik kiemelkedő eredményeket értek el az 2024-25-ös tanév során.

Forrás: Vida Márton Péter
Milyen jövő előtt állnak a BSZC csillagai?
Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a szakképzés a kormány egyik kiemelt stratégiája, mivel a rohamos léptekkel fejlődő technológia jól képzett szakembereket igényel. Arról is beszélt, hogy bár a Debrecenben lévő lehetőségek vonzzák az embereket, mégis azon dolgozik Berettyóújfalu vezetősége, hogy minél élhetőbb legyen a város, és otthon tartsa a fiatalokat. Hangsúlyozta, igyekszik mindent megtenni azért, hogy minél több diák legyen a BSZC tanulója.
A szakképzési centrumoknak feladatuk, hogy az itt felnövő gyermekeknek olyan utat mutasson, amely biztos jövőt és megélhetést jelent számukra
– hívta fel a figyelmet Muraközi István polgármester, majd hozzátette, az önkormányzatnak is alkalmazkodnia kell a világ gyors változásaihoz. Debrecen gazdasági és ipari fejlesztéséről is beszélt, és úgy fogalmazott, mivel nem lesz versenytársa a cívisvárosnak (ebből következhet, hogy sokan át fognak járni dolgozni Debrecenbe), fel kell mérni a lehetőségeket, hogy elő- vagy kertvárosként milyen jövőképet vázolhatnak fel a fiataloknak.
Hangsúlyozta, az a település, amely olyan közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, mint Berettyóújfalu, nem veszhet el, sikerre van ítélve, ahogy az is, hogy megjelentek a városban a duális képzőhelyek.
Integrálni kell a mesterséges intelligenciát az oktatásba a BSZC főigazgatója szerint
Pelyhéné Bartha Irén, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum főigazgatója az esemény jelentőségéről beszélt első körben, miszerint az elért, kiemelkedő eredmények a szorgalmas munkát, az ismeretek mélyreható elsajátítását és az elköteleződést tükrözik. Kiemelte, a szakmai tudás és a szakmához szükséges ismeretek magas színvonalon való megértése nemcsak az egyéni fejlődés miatt fontos, hanem a munkaerőpiacon való versenyképesség szempontjából is. A megújuló szakképzés (a választott intézménytípusoktól függően) egyszerre ad szakmát, érettségit és lehetőséget a felsőfokú tanulmányokhoz.
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum 'BSZC Csillagai" elnevezésű díjátadó ünnepsége
Fotók: Vida Márton PéterBeszélt a mesterséges intelligencia (MI) jelentőségéről is: úgy véli, ezt a technológiát meg kell próbálni beépíteni az oktatásba és a tanulásba egyaránt. Mint elmondta, látszik hogy a MI támogatja többek között a személyre szabott tanulást, és abban is segítséget nyújthat, hogy monitorozzák a tehetségeket.
A köszöntőket követően átadták a főigazgatói és a kancellári dicséreteket, elismerték a duális partnerek munkáját, valamint a BSZC fennállásának 10. évfordulója alkalmából jutalmazták az intézmény vezető munkatársait is. Születésnap pedig nem létezhet torta nélkül: a díjak kiosztása után meggyújtották az ünnepi gyertyákat.