2025.06.25. 06:30
Hihetetlen! Közkedvelt bolt zár be Debrecenben
Szomorkodhatnak a környékbeli vásárlók. Újabb bolt zár be a Debrecen belvárosában.
Értesüléseink szerint 2025. június 29-ig van nyitva, azután végleg lehúzza a rolót a Reál – Kandia Csemege. A belvárosi, Szent Anna utcai és környéki lakók körében igen népszerű a bolt, olyan gyakorlatilag sosem volt, hogy üresen állt volna az üzlet, mely közel tíz éve szolgálja ki vásárlóit.

Forrás: Napló-archív
Költöznél Hajdú-Biharban? Még az új házad is elvesztheted, ha erre nem figyelsz!
Elővásárlási jog bevezetésével, betelepülési hozzájárulás fizetésének előírásával vagy akár lakcímlétesítés feltételhez kötésével is szabályozhatják az önkormányzatok azt, hogy ki költözhet be az adott településre. A közelmúltban fogadta el az Országgyűlés a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt. Az új, júliusban hatályba lépő jogszabály alapján megnéztük, milyen lehetőségük lesz a képviselő-testületeknek a közösségük védelmére, valamint hajdú-bihari polgármesterek véleményét is kikértük.
Gyászol a klinika: meghalt a debreceni orvos, aki rengeteg emberen segített
Életének 97. évében, 2025. június 6-án elhunyt Rigó János egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai és Traumatológiai Tanszék professor emeritusa, az Ortopédiai Klinika nyugalmazott igazgatóhelyettese – számolt be róla kedden a közösségi oldalán Debreceni Egyetem Klinikai Központ.
Könnyítések lesznek az új parkolási rendszerben Debrecenben
Több fontos előterjesztésről tárgyal június 26-án, csütörtökön Debrecen város közgyűlése. Ezek közül az egyik, a lakosságot leginkább érintő javaslat a parkolással kapcsolatos rendelet módosítása. Erről tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt a DEMKI Újkerti Közösségi Ház előtti parkolóban a Fidesz-KDNPfrakció képviselői.
„A könnyeimmel küszködöm”: Nincs több találgatás, Brandon Domingues távozik a DVSC-től – hivatalos!
Országszerte elsőként számoltunk be a hírről, hogy Brandon Domingues a LaLigába igazolhat. Rengeteg Debreceni VSC szurkolót felcsigázott a hír, ugyanakkor érthető, hogy az egész NB I. egyik legjobb játékosát akarta a spanyol együttes. A pletykából azonban hivatalos bejelentés lett...
Hivatalos: Fran Manzanara a Loki első nyári igazolása!
Valósággá vált, amiről portálunkon is olvashattak: Fran Manzanara a Debreceni VSC játékosa lett. A DVSC kedden jelentette be a spanyol középpályás szerződtetését: a Valencia és az Atletico Madrid utánpótlásában nevelkedett, felnőtt karrierje során megfordult a Levante és a Numancia együttesében is. Fran Manzanara összességében 73 találkozón lépett pályára a spanyol második vonalban, 4 alkalommal a spanyol első osztályban is szerepelt, játszott a Sevilla és az Atletico Madrid ellen is – írja a Loki honlapja az első nyári igazolásról.