Településfejlesztés

2025.06.15. 18:20

Régi hagyományt elevenítene fel és újakat is teremtene Biharkeresztes

A Keresztes nevű települések találkozója és a Bihar-Bihor Expo is a térség megerősítését szolgálja. Biharkeresztes új korszak kapujában áll.

Dani Béla Péter polgármester szerint a város nem csupán őrzi térségi szerepét, hanem határozott lépésekkel újra is pozícionálja magát a magyar-román határ mentén. Három friss kezdeményezés mutatja, hogy Biharkeresztes új korszak kapujában áll – írja a Cívishír. A város vezetése nemcsak magára figyel, hanem arra is, hogy a település miként lehet hasznára a tágabb térségnek. A helyiek jól tudják: ahol városi cím van, ott felelősség is jár vele. Dani Béla Péter polgármester pedig a tettek embere: az elmúlt hetekben három olyan kezdeményezést is elindítottak, amely egyszerre erősíti Biharkeresztes mikrotérségi szerepét és kapcsolati hálóját országos szinten.

Biharkeresztes
Dani Béla Péter, Biharkeresztes polgármestere és Varga-Pekalics Patrícia, Sárkeresztes polgármestere a hajdú-bihari találkozón
Forrás: Biharkeresztes Hivatalos Oldala  / Facebook

Biharkeresztes összehozná a Kereszteseket

Az első program a szív felől jön, és a hagyományból táplálkozik. 

Biharkeresztes ugyanis zászlajára tűzte, hogy összehozza a Keresztes nevű településeket, először egy baráti találkozóra, és ha az jól sikerül, akkor jöhet a folytatás. Az elképzelés egyszerű, mégis elegáns: ahol a név közös, ott érdemes közös történetet is írni.

 – Mi vagyunk a legnagyobb Keresztes – mondja mosolyogva Dani Béla Péter, és nem is túloz: a Fejér vármegyei Sárkeresztestől kezdve Mezőkeresztesen, Vaskeresztesen és Mátrakeresztesen át valóban Biharkeresztes a legnépesebb, legösszetettebb feladatokat vivő település e társaságban. Sárkeresztes küldöttsége már vendégségben járt Biharkeresztesen, és jó példát mutatott arra, hogyan lehet tartalmasan eltölteni egy fél napot: városnézés, hivatalbejárás, múltidézés és jövőtervezés, mindez jó hangulatban, egymás iránti nyitottsággal. A cél pedig nem csupán egyetlen találkozó, hanem egy hagyománnyá érő, akár országos rangú esemény megszületése. 

Ha mindenki nyitott, még idén sor kerülhet az első nagy találkozóra, akár kora ősszel, amikor még lehet egy jót bográcsozni, vendégül látni a lakosságot, megmutatni egymás értékeit

– fogalmaz a polgármester.

A találkozó nem csupán kulturális piknik lenne, hanem hagyományőrző és gasztronómiai fesztivál is, ahol a helyi termékek és identitások bemutatása állna a középpontban. Az öt Keresztes település szétszórva fekszik az országban, így e találkozó az ország különböző tájegységeinek keresztmetszetét is adhatja. – Nem protokoll lesz, hanem tartalom – húzza alá Dani Béla Péter. 

Lesz eszmecsere, ötletmegosztás is, hiszen minden település más problémával küzd, de sokszor hasonló válaszokat keres. Sárkeresztes például a Dunántúlon, Székesfehérvár tőszomszédságában van – ott a nagyváros elszívja a munkaerőt. Biharkeresztes ugyanígy Nagyvárad árnyékában működik, ám itt országhatár is húzódik a szomszédban. A problémák tehát részben mások, részben azonosak – a válaszok pedig talán közösek lehetnek.

211015-berettyo-KA_18
A Bihar-Bihor Expo hagyományát is újraélesztenék (képünk illusztráció, a Bihari Számadó Napokon készült)
Fotó: Napló-archív

Állásbörze a határ túloldalán

A másik nagy dobás már szigorúan a gazdaságról szól. Állásbörzét szervezett Biharkeresztes önkormányzata – méghozzá nem itthon, hanem Nagyváradon, a romániai oldalon, partnerségben a Bihar Megyei Munkaügyi Hivatallal.

 – Ha van rá igény, lesz folytatás – fogalmaz a polgármester. Az önkormányzat buszt is szervezett, hogy a keresgélő munkavállalók átjussanak Nagyváradra, tájékozódjanak, megnézzék, milyen lehetőségek várják őket odaát. A szervezésben kiemelkedő szerepet vállalt Tókos-Fejes Béla önkormányzati képviselő, aki maga is a két világ határán él: Keresztesen lakik, de Romániában dolgozik. Ő hidat képez a két oldal között, és a börze megszervezésében elvitathatatlan érdemei vannak – emelte ki Dani Béla Péter. 

Az állásbörze célja, hogy ne csak lehetőséget kínáljon, hanem valós megoldásokat is adjon a térség munkaerőpiaci kihívásaira. Aki dolgozni akar, az találjon utat – ha kell, határokon át is.

Újraéledhet a Bihar-Bihor Expo

És ha már gazdasági együttműködés: Biharkeresztes azt is szeretné, hogy újrainduljon a valaha legendás Bihar–Bihor Expo, amely korábban a kétoldalú üzleti kapcsolatok egyik legfontosabb fóruma volt. – Valaha természetes volt, hogy a biharországi cégek találkoznak, egyeztetnek, üzletet kötnek. A cél most is ez: új köntösben, új igényekre szabva visszahozni azt, ami már működött egyszer – mondja a városvezető. A kiállításra termelők, cégek, munkaadók jönnének, hogy ne csak megmutassák, mit tudnak, hanem konkrét üzleteket is kössenek. 

Az Expo a tervek szerint ősszel indulna újra – az időpont egyelőre kérdőjel, de a szándék már megvan, sőt a vármegyei pályázatba is bekerült a program. Ez a térség gazdasági értelemben mindig is egy egységet alkotott, csak a történelem húzott közé határt. Most, immár a schengeni övezetben, a gazdaság újra utat találhat egymáshoz.

– Ha régen működni tudott, most is tud működni – mondja Dani Béla Péter. – A mi dolgunk annyi, hogy megteremtsük hozzá a feltételeket.

Biharkeresztes városvezetése egyszerre épít hidat a múlt és jövő, határon inneni és túli partnerek, kultúra és gazdaság között. Dani Béla Péter és csapata nem azt keresi, hol vannak a korlátok, hanem azt, hol nyílnak az ajtók. És ha nincs, akkor csinálnak egyet.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában