Befejezik a beruházást

2025.06.21. 10:25

Komoly összeget nyert ez a település, most aztán örülhetnek a lakosok!

Több százmilliós beruházás ér célba! – A befejezéséhez közeledik a Sárándon Sárándért projektünk, amelynek kedvezményezettje Sáránd önkormányzata. Most egy újabb fontos állomáshoz érkeztünk, ugyanis befejeződött a település integrált vízgazdálkodásának, benne a csapadék-vízgazdálkodási rendszerének kialakítása, korábban ugyanennek a projektnek részeként megépítettük a pump-track pályát, bővítettük a kamerarendszerünket és okospadokat szereztünk be – írja Dézsi András polgármester a sárándi önkormányzat közösségi oldalán. 

sáránd, beruházás, európai unió, haon, debrecen
A végéhez érkezik a beruházás Sárándon
Forrás: Sáránd Község Önkormányzata / Facebook

Kifejti, hogy a szerződött támogatási összeg a fent felsorolt munkálatokra, beszerzésekre 239 millió 998 ezer 967 forint volt, a projekt tervezett befejezési dátuma pedig szeptember 30. A polgármester köszönetét fejezi munkatársai mellett a lakosoknak is a munkálatok alatt tanúsított türelméért, megértéséért és konstruktív javaslataiért. Beszámolt arról is, hogy a projekt az Európai Unió támogatásával a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában