2025.06.24. 17:30
Csapatostól próbálnak esténként bejutni a lakásokba, de a kertet sem kímélik!
A károkozók már most nyomot hagynak a növényeken. A bagolylepke hernyói ellen csak célzottan védekezhetünk hatékonyan.
A meteorológiai előrejelzés szerint a következő napokban 30 fok fölötti csúcshőmérsékletek lesznek, a frontok 4-5 naponként érkeznek, de csak elvétve hoznak záporokat, érdemi csapadékmennyiség nélkül. A légnyomás-változással beáramló szelek inkább szárítani, nem öntözni fogják a földeket. Nem túl biztatóak a kilátásaink – szemlézi az agroinform.hu oldal Zsigó György növényorvos felhívását. A gazdák életét a bagolylepke-invázió is nehezíti.

Forrás: Illusztráció: MW-archív
A Hajdú-Bihar vármegyei gazdálkodók is egyre több helyről jelzik a bagolylepke megjelenését. A Debrecen környéki fóliás és szabadföldi zöldségtermesztők különösen aggódnak a paprika- és paradicsomállomány miatt, mivel már június közepén észlelték a gyapottok-bagolylepke jelenlétére utaló kártételi nyomokat. A Hajdúságban több gazdaság is részt vesz a Nemzeti Növényvédelmi Hálózat csapdás megfigyelésében, és a visszajelzések alapján Debrecen, Hajdúböszörmény és Püspökladány térségében már többször befogtak hím lepkéket a kihelyezett csapdák. A szakemberek szerint a hirtelen melegedés és az enyhe tél idén is kedvez a kártevő gyors elszaporodásának. A Hajdú-Bihar Vármegyei Növényvédelmi Szolgálat már június első hetében figyelmeztetést adott ki a gazdák számára, külön kiemelve a korai permetezés fontosságát. A helyi termelőknek azt tanácsolják, hogy a kora reggeli vagy késő esti órákban végezzék el a kezeléseket, amikor a hőmérséklet és a páratartalom még kedvezőbb a készítmények hatékonysága szempontjából.
Bagolylepke: fontos a célzott permetezés
Idén a gyapottok-bagolylepke különösen erős hullámára számíthatunk – és aki nem figyel, könnyen termés nélkül maradhat. Zsigó György növényorvos szerint „az állomány egy része báb alakban itthon is áttelel, de a döntő többség a Balkánról érkezik hozzánk június környékén”. A nyári invázió időpontját tehát nagyban befolyásolja az időjárás, amely egyre kiszámíthatatlanabb. Június 10-én már több ponton fogtak az országos csapdahálózatban egyedeket, ami azt jelzi: indul a szezon.
A fiatal hernyók eleinte még a növények felszínén élősködnek, így ez az időszak a leghatékonyabb a védekezés szempontjából.
Ekkor jelennek meg az apró rágásnyomok, apró sérülések a paprika vagy paradicsom héján, amelyek első jelei a kártevők jelenlétének. Ha ilyenkor nem történik beavatkozás, a hernyók belülről kezdik el pusztítani a termést – amit utólag már nem lehet megmenteni.
A károk nem csak a zöldségeket érintik: a krizantém, muskátli, rózsa bimbói is veszélybe kerülnek, de a bab, borsó és sok szántóföldi növény sem kivétel. A védekezéshez számos szer áll rendelkezésre, köztük biológiai és kímélő megoldások is. Fontos, hogy a permetezés célzottan, a megfelelő időszakban történjen, a fiatal hernyók ellen. A kertészek dolgát idén sem könnyíti meg, hogy a monília szinte minden gyümölcsöt megfertőzhet szüretig. Almásokban és csonthéjasokban is gyakori a betegség, amely ellen egyes rézkészítmények és természetes anyagok – például a mezei zsurló főzete – is bevethetők.

Forrás: Illusztráció: MW-archív
Az elkövetkező hetekben tehát fokozott figyelemre és gyors reakcióra van szükség a kertekben. A gyapottok-bagolylepke, a buxusmoly, a levéltetvek, a gombák – és hamarosan a poloskák is – mind fenyegetést jelentenek a termésre. Ahogy Zsigó György velősen összefoglalta: lesz munka bőven!
A bagolylepke nemcsak a gazdák életét keseríti meg: olvasóink hozzánk eljuttatott panaszai szerint városokban, köztük debreceni lakótelepeken is találkoznak a nagy számban rajzó bagolylepkékkel. A Kassai út környékén élők többen is jelezték, hogy ezek a rovarok idén igen nagy számban jelennek meg; főként este repülnek ki csapatostul, „rohamozzák” az ablakokat, kopognak a csatornákban.
Ajánljuk a témában:
Ezt is ajánljuk: