Romok alól mentettek

2025.05.10. 19:31

Összedőlt egy épület, helikopter is érkezett a helyszínre Szoboszlón – fotókkal, videóval!

Számos helyről érkeztek a mentőcsapat tagjai a fürdővárosba. A romok alól mentés éjszakai is zajlott.

Földrengések utáni, romos állapotú épületek alól mentenek és látnak el sérülteket – többek között ez volt a medikusok feladata a meDEkrízis 2025 – Nemzetközi Katasztrófa- és Honvédorvosi versenyen. Az orvostanhallgatók a hajdúszoboszlói Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiképző és Raktárbázisán mérték össze tudásukat. A magyarországi orvosi egyetemek csapatai mellett immár Nagyváradról is érkeztek orvostanhallgatók, rájuk – a romok alól mentés mellett – betegellátási és különleges éjszakai feladatok is vártak.

romok alól mentés
Többek közt romok alól mentés volt a feladat a hajdúszoboszlói versenyen
Fotó: Czinege Melinda

Németh Norbert, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar oktatási dékánhelyettese a pénteki megnyitón felhívta rá a figyelmet, hogy a medikusok majd amikor orvosok lesznek, rengeteg váratlan, hirtelen megoldást igénylő helyzettel fognak találkozni szakterülettől függetlenül, ilyenkor pedig sok tényezőnek kell az emberben összpontosulnia. 

Úgy véli, szükség van egyfajta bevállalós attitűdre, ezen a területen pedig mindenki kipróbálhatja magát a versenyen.

A verseny megnyitójáról itt írtunk:

A romok alól mentést helikopter is segítette

A romok alól mentés mellett katonaorvosi és különleges éjszakai feladatokkal is meg kellett birkózniuk a résztvevőknek a versenyen. 

A helyszíni ellátást egy úgynevezett MEDEVAC helikopter is segítette. Az eseményt a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Debreceni Egyetem Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központja és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja (DEKOM) szervezte, és mint megtudtuk, rengeteg hallgató jelentkezett. Ők a cívisváros mellett Pécsről, Budapestről, Szegedről és Nagyváradról is jöttek. A verseny egyik leglátványosabb része volt a május 10-ei feladatsor, melyen a Haon fotóriportere  is ott volt, hogy megörökítse az eseményeket. 

A versenyről készült videónk:

Ezek a cikkek is érdekelhetik:

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában