2025.05.26. 20:00
Be lehet állni gyerek nélkül is? Itt az igazság a boltok családi parkolóiról
Utánajártunk, jár-e büntetés azoknak, akik családi parkolóhelyen állnak meg, azonban nem családosok. A családi parkolóhely témában több bevásárlóközpontot megkérdeztünk.
Bizonyára a legtöbb kisgyermekes család belekerült már abba a kellemetlen helyzetbe, hogy csak nagyon távol tudta a bevásárlóközpont bejáratától letenni a kocsit. Éppen ezért nem véletlenül találták ki a családi parkolóhelyeket, ezek rendszerint a bolt közelében találhatók, és a többinél szélesebbek, de sokszor olyanok is megállnak ott, akik bizony gyerek nélkül vannak. A problémával nemrég a boon.hu is foglalkozott, arra kereste a választ, hogy aki egyedüliként a családok számára fenntartott parkolóhelyeket keresi fel, az büntetésre számíthat? Mit mond erről a KRESZ?

Forrás: MW-archív
A családi parkolóhelyek rendeltetése
A Boon utánajárt, a KRESZ-ben nincs se híre, se hamva olyan szabálynak, ami a családi parkolóhelyekre vonatkozna. Ez viszont nem azt jelenti, hogy illik is nem rendeltetésszerűen használni. A Totalcar említette egyik cikkében, hogy vannak olyan szabályok, amit a KRESZ ugyan nem említ, mégis betartjuk a biztonságos és dinamikus közlekedés érdekében. Ilyen például a cipzárelv, vagy a kerékpárosok másfél méteres védőtávolságban való megközelítése is.
Ugyan a KRESZ nem ismer olyat, hogy családi várakozó hely, viszont meg lehet állni a bejárathoz még közelebb is a mozgássérült parkolóban, csak nem szabad. Szabályai egyértelműek: erre jogosító kártya nélkül nem lehet elfoglalni azokat, mert máskülönben már megy is a büntetés. A KRESZ értelmében a jogosultságokat a mozgásában korlátozott személy, valamint mozgásában korlátozott személyeket szállító jármű vezetője veheti igénybe, aki a parkolási igazolványt a járműben elhelyezte.

Forrás: MW-archív
A nagyobb bevásárlóközpontok gyakorlata
Azzal a kérdésünkkel, hogy figyelik-e, betartatják-e bármely módon a családi várakozóhelyek rendeltetésszerű használatát a bevásárlóközpontok, illetve jár-e bármilyen büntetés azért, ha valaki fittyet hány a szabályokra, megkerestük az Auchant, az Aldit és a Spar-t.
Az ALDI minden áruházánál külön ügyel arra, hogy a kialakított parkolóhelyek mérete a szokásosnál szélesebb legyen, ezért külön családi parkolóhelyeket nem alakított ki, hiszen bármelyik helyre kényelmesen és könnyen be lehet állni
– közölte a Haon megkeresésére a cég. A Lidl a következőket tudatta:
A Lidl nem ellenőrzi az áruházak parkolóiban kialakított családos helyekre történő parkolást, ez idáig az áruházlánchoz ilyen jellegű panasz nem érkezett. A vállalat azon az állásponton van, hogy az illendőség megkívánná, hogy aki nem gyermekkel közlekedik, az ne vegye igénybe a családok számára fenntartott parkolóhelyet. Mivel a KRESZ nem ismer olyan fogalmat, hogy családos vagy kisgyermekes parkoló, így megtiltani ezekre a helyekre történ parkolást mások számra nem lehet
– olvasható.
Az Auchan rámutatott, számukra rendkívül fontosak a családok, akik nagybevásárlásaikat sokszor intézik náluk. Ezért számukra külön parkolóhelyeket jelöltek ki, hogy minél kényelmesebben
vásárolhassanak áruházaikban. A kijelölt családi parkolóhelyek rendeltetésszerű használatát azonban vásárlóikra bízzák.
„Vásárlóink számára nem tiltja semmilyen szabály, hogy nem családosként családos parkolóhelyre parkoljanak. Bízunk vásárlóink egyéni ítélőképességében és jóérzésében. Éppen ezért nem is figyeljük ezeket a helyeket olyan szemmel, hogy kik parkolnak ott, valamint bírságot sem szabunk ki azokra, akik indokolatlanul veszik igénybe a családos helyeket, hiszen erre nincs KRESZ szerinti tiltás sem, mint a mozgássérült parkolóhelyek esetében. Eddigi tapasztalataink alapján nem fordult elő konfliktus a parkolóhelyekkel kapcsolatban vásárlóink között” – írta a Tesco sajtóosztálya válaszában.