2025.05.09. 14:18
A romok alól mentenek embereket Hajdúszoboszlón – fotókkal
Ez kemény! Földrengések utáni, romos állapotú épületek alól kell menteniük és ellátást biztosítaniuk a nevező medikusoknak a Hajdúszoboszlón megrendezendő orvosi versenyen.

Olyan, hétvégéig tartó rendezvényt szerveztek Hajdúszoboszlón, mint még soha! Földrengések utáni, romos állapotú épületek alól kell menteniük és ellátást biztosítaniuk a nevező orvostanhallgatóknak, azaz medikusoknak (akik a Dunántúlról és a határon túlról is érkeztek) a meDEkrízis 2025 - Nemzetközi Katasztrófa -és Honvédorvosi versenyen. Az eseményt a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Debreceni Egyetem Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központja és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja szervezte, további részleteket pedig a helyszínen tudtunk meg.

Forrás: Czinege Melinda
Rengeteg hallgató jelentkezett az orvosi versenyre – még határon túlról is érkeztek
Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja köszöntőjében örömét fejezte ki afelől, hogy lelkes hallgatókból álló társaság gyűlt össze a versenyre. – Orvosként az én szememben a legnagyobbak a mentőorvosok, a mentőtisztek, akik éjjel-nappal mennek ki segíteni az embereket. De ugyanide sorolom a honvédséget, a tűzoltóságot és a rendőrséget is, mert őket ha baj van, bármikor lehet keresni – fejtette ki.
Hangsúlyozta annak a ténye, hogy magyarok és nagyváradiak is az részt vesznek az eseményen azt jelenti, hogy Kelet- és Közép-Európában mégiscsak létezik önkéntes, segítőkész közösség.
Németh Norbert, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar oktatási dékánhelyettese felhívta rá a figyelmet, hogy a csapatok tagjai különböző helyekről jöttek, például a Nagyváradi Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Semmelweis Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről és a Debreceni Egyetemről is. Beszélt arról is, hogy a medikusok majd amikor orvosok lesznek, rengeteg váratlan, hirtelen megoldást igénylő helyzettel fognak találkozni szakterülettől függetlenül, ilyenkor pedig sok tényezőnek kell az emberben összpontosulnia. Úgy véli, szükség van egyfajta bevállalós attitűdre, ezen a területen pedig mindenki kipróbálhatja magát a versenyen.
Campust hoz létre a Debreceni Egyetem Hajdúszoboszlón
Azok a szakemberek, akik ezen a területen dolgoznak, nagyon sokszor említik azt, hogy nem is gondolná az ember, hogy mi minden jön elő a tudatunk mélyéről olyan helyzetben, amikor valaki az egyedül van, korlátozottak a lehetőségek, nagyon szűk is az időfaktor, életet kell menteni... Olyan ismeretek és készségek jönnek fel ilyenkor a felszínre, amelyekről azt gondolná az ember, hogy már rég elfelejtette. Ehhez viszont az kell, hogy megtanulják, kipróbálják, és olyan helyzetben járjon mindenki, ahol erre lehetőség van. Ilyen szempontból is nagyszerű lesz ez a verseny, köztük váratlan feladatokkal, amelyekre talán nem is lehet felkészülni, de tapasztalatot lehet szerezni egy olyan környezetben, ami kvázi még nem éles
– részletezte a dékánhelyettes.

Forrás: Czinege Melinda
Kovács Gergely alpolgármester rámutatott, hogy néhány éve kezdődött egy gyümölcsözni látszó együttműködés Hajdúszoboszló és a Debreceni Egyetem között, amely több lában álló projektet jelent,
és ennek az egyik legfontosabb eleme egy egyetemi campus létrehozása a Tessedik Sámuel utcán lévő helyszíntől mintegy 100 méterre.
Arról is beszélt, hogy idén ünnepli a 100. születésnapját a hajdúszoboszlói gyógyvíz, ami orvostanhallgatói szempontból egy rendkívül érdekes kutatási terület lehet.