2025.05.10. 08:52
Ami itt nincs, az nincs – elrajtolt a Mihály-napi vásár!
Elkezdődött az év egyik legjobban várt eseménye Debrecenben. A Mihály-napi vásárban mintegy ezer árus kínálja portékáját.
Hamisítatlan vásári hangulattal elkezdődött a tavaszi Mihály-napi vásár, melyet idén május 10-11-én (szombaton és vasárnap) a megszokott helyen, a Böszörményi úton rendeznek meg, mindkét nap reggel 8 órától egészen este 20 óráig fogadja az érdeklődőket. A szervezők mintegy ezer közötti árusra és 150 ezer látogatóra számítanak. A megszokottnál kisebb a vásár szórakoztató része, és a környéken lakók nyugalma érdekében a vele járó zajhatás is.

Fotó: Napló-archív
Fontos tudni, hogy a rendezvény komoly forgalmirend-változásokkal jár a Böszöményi út környezetében! A Böszörményi út érintett szakasza le lesz zárva az autók elől május 12-én 5.00 óráig. A Doberdó utca – Kartács utca – Dóczy József utca útvonalon és a József Attila utca Kertváros utca és Böszörményi út közötti szakaszán mindkét oldalban minden gépjármű várakozása tilos. A Békessy Béla utca, Böszörményi út és Görgey utca közötti szakaszán és a Bolyai utca, Böszörményi út és Jerikó utca közötti, valamint az Akadémia utca, Böszörményi út és Kertváros utca közötti szakaszán minden gépjármű megállása és várakozása tilos lesz. A környéken taxiállomásokat jelöltek ki, hogy ily módon is meg lehessen közelíteni a vásárt.
A forgalmi változásokról bővebben itt írtunk:
Kegyes lesz az időjárás a Mihály-napi vásárhoz?
Az évtizedek óta töretlen népszerűségű kirakodóvásár sikere nagyban függ az időjárástól is. A meteorológiai előrejelzések szerint idén ha nyárias melegre nem is, de vásározós időre számíthatunk:
Arról pedig, hogy szabad-e a vásár területére kutyát bevinni, a debreceni közterület-felügyelet honlapja tájékoztat.
Ezek a cikkek is érdekelhetik: