Közlekedés

2025.05.11. 17:50

Favázasról Ikarusra szálltak: a közlekedésrajongóké volt a DKV nyílt napja – fotókkal, videóval

A hideg, esős reggel ellenére is sokan látogattak el a Salétrom utcai telephelyre már a megnyitó óráiban. A DKV nyílt nap aztán a nap előbukkanásával egyre több érdeklődőt vonzott, buszrajongókat és kisgyermekes családokat egyaránt.

A Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) vasárnap délelőtt 9 órakor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és a szakadó eső ellenére már az első percekben meglepően sokan jelentek meg a DKV nyílt napon. – Reggel zuhogott az eső, egy kicsit elvette a kedvünket, nagyon fáztunk, de ennek ellenére 9 óra 10 perckor már 60-an regisztráltak – mesélte Nyikos-Nagy Annamária, a DKV kommunikációs vezetője.

DKV nyílt nap
Különleges járművek is felbukkantak a DKV nyílt napján
Fotó: Vida Marton Peter

Miért népszerű a DKV nyílt nap?

Az esemény népszerűségét jól mutatja, hogy délelőtt már háromszázan regisztráltak, és várhatóan az esti zárásig még többen érkeznek majd. A kommunikációs vezető szerint a vállalat tapasztalata az, hogy nagyon sok ember érdeklődik a DKV működése és főként a régi nosztalgiajáratok iránt.

A látogatók különleges élményben részesülhettek: bejárhatták a szerelőcsarnokot, részt vehettek Gara Kálmán történeti túráján, valamint megtekinthették a kiállított régi járműveket. Nosztalgiabuszok és -villamosok sokasága várta az érdeklődőket, köztük olyan különlegességek, mint a Béka mozdony (Elektromos vontatómozdony, 1896), az 1912-ből származó favázas F típusú Schlick, amely egy ideig Hollandiában is nosztalgiavonatként üzemelt, valamint több Ikarus busz, köztük a 31-es (1969-ből) és a 260-as (BKV eredetű).

A telephelyen múzeumszerű kiállítást is létrehoztak, ahol többek között mozdonyvezetői kontrolpanelek, régi DKV-plakátok, munkaruhák, makettek, DKV-s nyakkendők és részvénypapírok voltak megtekinthetők.

VMP20250511_DKV_nyílt_nap_HAON26
Ezúttal az utasok voltak a vezetőfülkében
Fotó: Vida Marton Peter

Változatos programok minden korosztálynak

A nyílt napon több partnercég is részt vett. 

Két cég képviselteti magát jelen pillanatban a rendezvényünkön. Az egyik a rendőrség, állandó partnerünk, akik mindig vonzóak a gyerekek számára. A másik pedig az Aquaticum, akik szintén játékos programokkal várják az érdeklődőket, továbbá mostanában már évek óta elengedhetetlen a Rolling Kids gokartpályája

 – tette hozzá a kommunikációs vezető.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság két egysége is kitelepült az eseményre: a balesetmegelőzési osztály és az utánpótlás tervezés és toborzó alosztály. – A rendőrség minden lehetőséget megragad, minden rendezvényt, hogy megjelenhessünk és a rendőrséghez való csatlakozást promotáljuk – magyarázta az egyik rendőrségi munkatárs.

A balesetmegelőzési osztály KRESZ-tesztekkel várta az érdeklődőket. – Kétféle tesztlap is van, és nyilván kitöltés után átbeszéljük az esetleges felmerülő kérdéseket vagy rossz beidegződéseket, azokat minden további nélkül javítjuk, illetőleg adunk tanácsot is – mondta a rendőrség egy másik képviselője. 

VMP20250511_DKV_nyílt_nap_HAON23
A látogatók belestek a remizbe is
Fotó: Vida Marton Peter

Lelkes látogatók a DKV telephelyén

A rendezvény családias hangulatban telt, ahol mindenki megtalálhatta a számára érdekes programot. Németh Edit Éva kisfiával látogatott ki, akinek nagyon tetszettek a régi közlekedési járművek. 

Kipróbáltuk már a régi buszokat, a régebbi trolijáratokat, a szerelőműhelyben is jártunk, úgyhogy megcsodálhattuk a villamosokat úgy, ahogy máshol nem tudjuk

 – sorolta az édesanya.

Lajos Bence Balázs a Facebookon értesült az eseményről, és bár saját bevallása szerint nincs különösebb buszszeretete, kíváncsiságból kilátogatott. – Én nagyon pozitív élménnyel zártam, kis, csendes, családias rendezvény volt ez – összegezte benyomásait.

Az eseményre messzebbről is érkeztek látogatók. Toiu Dominik és Krisztián Budapestről jöttek kameráikkal kifejezetten a nosztalgiajárművek miatt. – Bent a telephelyen meg tudtam azokat a villamosokat örökíteni, amikre úgymond nem is lehetne fölszállni már manapság – mesélte lelkesen az egyik fiatal.

Krisztián dicsérte a szervezést is. 

Nagyon jól meg van szervezve. Jó, hogy nincsen lekötve az ember egy helyre, és nem kell mindenhez regisztrálni, hanem csak aki be akar jönni, bejöhet nyugodtan, fotós, civil egyaránt.

Folytatódnak a nosztalgiaprogramok

Bár idén már nem lesz több hasonló nyílt nap, a DKV más formában folytatja a nosztalgiaprogramokat. 

Egy különleges dolgot indítottunk el, aszerint nosztalgiavonalakon nosztalgiajáratokkal lehet utazni. Nagyon-nagyon sok embert érdekli, minden hónapban egy vasárnap vagy szombaton

– árulta el Nyikos-Nagy Annamária.

A kommunikációs vezető szerint van egy lelkes közlekedésbarát réteg, akik minden hasonló rendezvényen részt vesznek. – Az a tapasztalatunk, hogy vannak, nem bántólag, de fanatikus közlekedésbarát emberek, akik ha esik, ha fúj, de itt vannak, minden hívó szóra jönnek – fogalmazott.

A rendezvény sikerére való tekintettel a DKV valószínűleg jövőre is megrendezi a nyílt napot.

Ezek a cikkek is érdekelhetik:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában