2025.05.09. 18:25
Papp László: Munkálkodjunk közösen ma is a békéért!
Ünnepi megemlékezést tartottak pénteken a Medgyessy sétányon. A II. világháború európai hadszínterén tartott harcainak befejezésének évfordulóját tartották május 9-én, Debrecenben.
A II. világháború európai hadszínterein zajló harcok befejezésének 80. évfordulója alkalmából Debrecen önkormányzata megemlékezést és koszorúzást rendezett 2025. május 9-én a Medgyessy sétányon, a világháborús emlékműnél - közölte portálunkkal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Forrás: DMJV Önkormányzat
Papp László, Debrecen polgármestere beszédében leszögezte:
a II. világháború annyi, mint 2190 gyilkos nap és ugyanennyi gyilkos éjszaka.
Ennyi ideig tartott az addig sosem látott embertelen pusztítás – 1939 szeptemberétől 1945-ig, Japán kapitulációjáig. Európában néhány hónappal korábban, ma éppen 80 esztendővel ezelőtt értek véget a harcok, amelyek addig nem ismert szenvedéssel jártak.
A közleményben kiemelik, az emberiség történelmében minden háború halállal, szenvedéssel, nélkülözéssel járt, de a II. világháború túltett mindegyiken, mert a hitleri Németország nem egyszerűen győzni akart, hanem pusztítani. A sok tízmilliós polgári és katonai veszteség, a halottak, a testileg és lelkileg megrokkantak száma még a történészeknek is nehezen belátható és feldolgozható, számunkra pedig felfoghatatlan.
A II. világháború miatt Debrecenben is rengeteg család szenvedett
„A mai napon a II. világháború befejezésének 80. évfordulójára emlékezünk. A hitleri Németország, a gonosz birodalma felett aratott győzelem esélyt adott, egy boldogabb, szabadabb Európa megszületésére. Köszönet azoknak a nemzeteknek, akik honfitársaik életét áldozták a fasizmus legyőzésért” – kezdte beszédében a polgármester.

Forrás: DMJV Önkormányzat
A remény egy szebb és boldogabb jövő iránt Európa nyugati felében beteljesült, míg keleti felében még évtizedeket kellett rá várni. Ezt a megcsillanó reményt felváltó újabb politikai elnyomásra is előre utalva írja az akkoriban költőként már ismertté vált Szabó Magda a Szüret című verses regényében a következőket, miközben drámai erővel megmutatja a tűzben „szénaként lobogó” Debrecen többszöri bombázásának apokaliptikus rettentét:
Mi vár ránk? – / sóhajt a cívis. – Nem volt még elég? / Visznek lovat, szénát, üres a pajta, / s csak egy utalványt adnak csizmatalpra.
– idézte a debreceni írónőt a polgármester.
„Nem volt még elég?” – kérdezhetjük Szabó Magdával, amikor a világháború után egy másik, szintén lélekpusztító, még ha csendesebben is zajló hidegháború következett. „Nem volt még elég?” – kérdezhetjük ma is, amikor azt látjuk, hogy a legtöbb európai ország fegyverkezik és a szomszédunkban háborúban áll Ukrajna és Oroszország, és háborús konfliktus alakult ki India és Pakisztán között. „Nem volt még elég?” – kérdezhetjük a politikusoktól, katonai vezetőktől, döntéshozóktól, akik a háború iránti lelkesedésükben egyre jobban hajszolják bele kontinensünket egy még kiterjedtebb háborúba.

Forrás: DMJV Önkormányzat
Debrecent is megrázták a világháború borzalmai
A békére kell intenünk magunkat is: egyenként, családonként, munkahelyenként, politikai pártonként
- emelte ki a polgármester. Papp László szerint ugyanis rajtunk is, mindannyiunkon múlik, hogy békében élünk-e önmagunkkal és rokonainkkal, szomszédainkkal és munkatársainkkal, vitapartnereinkkel vagy ellenfeleinkkel. Rajtunk múlik, hogy minden pillanatban megadjuk-e egymásnak a tiszteletet, a méltóságot, keresve a párbeszéd lehetőségét, s folyamatosan odafigyelve egymásra akkor is, ha nem mindenben értünk egyet.
Nincs mit csodálkozzunk azon, hogy 1945 májusára Debrecent és a magyarságot, Európát és a világot megrendítette a világháború pusztítása. Ám ahogyan Szabó Magda verses regényének végén megcsillan valamiféle remény, és a „félholtnak” látott Debrecen címerében álló bárány is egyszer „új gyapjat bont”, úgy hasonló, a jövőbe vetett bizalmat fejez ki az a szobor, ahol most emlékezünk. A félig lerombolt, csonka oszlopban ugyanis benne van az újjáépítés reményteli lehetősége, és a város másik címerállata, a megtépázott főnix is képes volt és képes lesz az újjászületésre
- folytatta.
Közösen munkálkodjunk a békéért!
Ahogyan Debrecen, az ország, Európa és a világ felülről erőt kaphatott az újjáéledésre 80 évvel ezelőtt, úgy ezzel a reménnyel munkálkodjunk közösen ma is a békén. Nem másra mutogatva, nem másokat hibáztatva, hanem elvégezve közösen, egységben a békességteremtés ránk bízott szolgálatát. Ha ebbéli kötelességünket teljesítjük, akkor gyermekeinket nem kell háborúba küldeni, akkor gyermekeink feladata nem mások elpusztítása lesz, hanem az építkezés, családjaink, nemzeteink gyarapítása anyagi és szellemi értékeinek növelése. Isten segítsen, hogy így legyen, hogy a józan ész uralkodjon a világban! – zárta beszédét a polgármester.
A emlékező szavak elhangzását követően a világháborús emlékmű talapzatán Debrecen és Hajdú-Bihar vármegye önkormányzatai, fegyveres testületek, pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.