2025.04.10. 16:52
Milyen lesz a következő 20-30 év Debrecenben? Égető kérdéseket tárgyaltak a Womanext Akadémián
Vajon milyen lesz Debrecenben élni a most fiataloknak 20-30 év múlva? Mire lehet jövőt alapozni, hogyan birkózik meg a város a kulturális különbségekkel, mi lesz a vendégmunkás-kérdéssel? Több aktuális kérdést is feszegettek a Womanext Akadémia kerekasztalánál.
Hol lehet Debrecen 20-25 év múlva, milyen jövő előtt állnak a fiatalok, hogyan kezeli a város a sok külföldi beáramlását? Többek között ezekről a kérdésekről is tárgyaltak egy kerekasztal-beszélgetésben az immár hatodik alkalommal megrendezett Womanext Akadémia keretein belül, amit a Womanext Üzlet Klub szervezett meg a Kölcsey Központban. Az említett, tenyérdörzsölősen izgalmas témák mellett pedig bejelentések is elhangzottak, amelyeknek valószínűleg sokan fognak örülni a térségben! Mutatjuk a részleteket!

Forrás: Czinege Melinda
Womanext Akadémia: mit rejt a város és az egyetem vezetőjének jövőképe?
Porkoláb Gyöngyi, a Womanext Üzleti Klub elnöke, egyben a rendezvény házigazdája köszöntőjét szinte egyből bejelentéssel kezdte: idén egy olyan nemzetközi női vállalkozói programban vesznek részt (a WILL Alapítvánnyal), amibe
a bostoni Harvard Egyetem is bekapcsolódik majd. Ennek keretében 14 magyarországi vállalkozónőnek lesz lehetősége részt venni egy olyan képzésben, melynek végén az egyetem és az alapítvány közösen állít ki egy igazolást a felnőttképzés elvégzéséről.
Felvázolta a rendezvény fő témáját, ami a generációk és kultúrák vizsgálata köré épül, lévén, hogy – mint az elnök fogalmazott – ezek jönnek-mennek Debrecenben. Ezért is tárgyaltak erről a kérdésről kerekasztal-beszélgetés formájában, hogy kiderüljön, mi a véleménye a város és a Debreceni Egyetem vezetőségének.

Forrás: Czinege Melinda
Így ketten is csatlakoztak a moderátor Porkoláb Gyöngyihez a színpadon; Papp László polgármester és Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára személyében. A bevezetésben felmerült, hogy kihívásokkal teli a jelen és a jövő, ilyen helyzetben pedig égetően fontos kérdés, hogy milyen perspektívát látnak maguk előtt a város és az egyetem első emberei.
Sok bizonytalanságot rejt a jövő ebben a rendkívül turbulens időszakban, viszont miközben a világ megbolondult, Debrecen egy szuperszonikus repülő sebességével haladt előre. Úgy vélem, hogy a következő 5-10 év nagyon-nagyon erős változásokat fog hozni a város életében, és ahogy én látom, a ’40-es évekre inkább nyugalmi állapotba kerül. Aztán majd a vezetésben tevékenykedő utódaink gondoskodnak arról, hogy ez gyorsuljon vagy maradjon
– vizionálta a polgármester.
Hangsúlyozta,
nagyon sokat fog változni Debrecen arculata, a következő években pedig elképesztő erősödésen fog keresztülmenni a gazdaság – mindez pedig jelentős változásokat hoz majd az életminőségben.
Kitért arra is, hogy a rengeteg beruházás és a beérkező működő (amerikai, európai, távol-keleti) tőke miatt nagyon sok külföldi érkezik Debrecenbe, ettől pedig színessé válik a város élete. Ez pedig egyet jelenthet: meg kell találni annak a módját, hogy mindenki jól érezze magát itt.
– Ez a folyamat csak akkor teljesedhet ki igazán, ha az itt született, itt élő debreceniek mellett a vendégként érkezők is egy kicsit debrecenivé válnak. A debreceniség olyan, hogy beszippantja az embert, és ez nemcsak a magyar emberekre, hanem a külföldiekre is hatással van – mondta Papp László.
Bács Zoltán az önkormányzat és az egyetem, minden külső körülmény ellenére töretlen, stabil együttműködéséről beszélt, és ez úgy véli, már 25-30 éve tart. Ennek pedig meggyőződése, hogy a jövőben is így kell maradnia.
Hallgatók jönnek a városba, mennek is innen, és reméljük, egyre többen itt maradnak azok közül is, akik ugyan nem itt születtek, de ide jönnek tanulni. Úgy látom, hogy ez fel fog erősödni a következő években, hiszen ők is lehetőségekhez fognak jutni a munkaerőpiacon
– mondta bizakodóan a kancellár.

Forrás: Czinege Melinda
Döbbenet, hogyan emelkedett a külföldi hallgatók száma a Debreceni Egyetemen
Hozzátette,
2000-ben mintegy 1000 külföldi hallgatója volt a Debreceni Egyetemnek, jelenleg 7600-an vannak, szeptemberre pedig közel 8000 lesz ez a szám, összesen 138 országból, ez pedig óriási kulturális különbségekkel jár.
Ennek áthidalása végett is helyeznek nagy hangsúlyt a közösségépítésre, ehhez kapcsolódva pedig Papp László leszögezte, az oktatás az egyik legjobb platform a kulturális különbözőségekből fakadó értékek bemutatásához.
A vezetők fontosnak tartják azt is, hogy ne csak mi ismerjük az ideérkezők kultúráját, hanem ők is nyerjenek betekintést a miénkbe. Ez már csak a sokakat érdeklő vendégmunkás-kérdés miatt is érdekes:
Debrecen abban a helyzetben van, hogy hatalmas oktatási rendszert működtet, hazai és külföldi diákok egyaránt tanulnak itt, ők mindenképpen erőforrásai a városnak. A kultúra tekintetében a fiatalokon lesz a hangsúly, a következő években szeretnénk a minőségi szórakozási lehetőségeinek az infrastrukturális hátterét kialakítani
– hangsúlyozta Papp László.

Forrás: Czinege Melinda
A fiatalok következnek Debrecenben – ezeknek a beruházásoknak biztosan fognak örülni!
Majd így folytatta:
– Debrecen elérte azt a fejlettségi szintet, amikor szintet kell lépnünk: új szórakozóhelyeket, klubokat kell létrehozni
– mondta. Megosztotta, két nagy fejlesztés zajlik:
- egy könnyűzenei kulturális központ tervezése zajlik a Dósa nádor téren, ahol több koncertterem és klub, illetve étterem és kávézó is lesz (jövőre kezdenek hozzá a kivitelezéshez a tervek szerint)
- a Vígh Mozi értékfelmérését végzik, ezután következik a tervezés
Bács Zoltán előrevetítette,
Sport és Zene Társadalmi Innovációs Központot hoznak létre a Vezér utcán, mely európai viszonylatban is egyedülálló komplexumnak ígérkezik.
Mint megtudtuk, a tervezés jelenleg is zajlik, 2026-ban pedig hozzálátnak a komolyabb fejlesztésekhez.
A beszélgetés során felmerült, hogy nem minden kultúrára jellemző, hogy vezető szerephez engedi jutni a nőket – ennek kapcsán mindketten kifejtették véleményüket. A polgármester szerint az alkalmasság nem a nemi identitás, hanem sokkal inkább képesség kérdése, a kancellár pedig ugyanezt a következőkkel támasztotta alá:
- az egyetem 13 karából hatot nő vezet,
- a DEAC élén zömében nők állnak.
Végezetül, mindkét vezetőnek reagálnia kellett arra a kérdésre, hogy mit üzennének annak, aki Debrecenbe érkezik.
Higgy ebben a városban, mert hihetetlen lehetőségeket teremt!
– mondta Papp László. Bács Zoltán pedig világítótoronynak látja Debrecent a nem túl erős európai régióban, és fontosnak tartja az állhatatosságot.