Eredményhirdetés

2025.04.16. 18:32

Tanulmányi verseny Zsákán

Harmincharmadik alkalommal rendezte meg a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola a 3. osztályosok tanulmányi versenyét 2025. április 15-én. Magyar nyelv és irodalomból 19, matematikából 17, környezetismeret tantárgyból 17 diákot neveztek a Berettyóújfalui Tankerület Központ iskolái.

Tanulmányi verseny Zsákán: versenyzők környezetből
Tanulmányi verseny Zsákán: versenyzők környezetből
Forrás: Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Nagy László a Berettyóújfalui Tankerületi Központ szakmai vezetője nyitotta meg a rendezvényt, aki meleg szavakkal köszöntötte a gyerekeket és a kollégákat. Elmondta, hogy nagyon sok versenyen bizonyíthatnak a tankerület fenntartásában működő iskolák ezekben a napokban. Harminchárom éves múltjával ez az egyik legrégebbi megmérettetés, ahol az osztályok legjobbjai mérhetik össze tudásukat.

A tantárgyak feladatsorai kapcsolódtak a 2020-as NAT követelményeihez, de azért mindegyikben voltak gondolkodtató feladatok is. A versenyben az elsők között végzett tanulók 90 % fölötti eredményt értek el. Mindegyik tantárgynál szoros eredmények születtek, egy-egy pont döntött, illetve voltak azonos helyezések is. Legjobban matematikából teljesítettek a gyerekek.

Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója, a zsűri elnöke értékelte a tanulók munkáját. Gratulált minden versenyzőnek, megköszönte a felkészítő tanítók munkáját, majd átadta a gyerekeknek az okleveleket, és a helyezést elért tanulóknak a jutalomkönyveket. Minden kisdiák egy szép virágot is kapott emlékbe, amely megfelelő gondozás mellett, sokáig emlékezteti őket a versenyre.

A versenyt megtisztelte jelenlétével Gitye János, Zsáka Nagyközség polgármestere is.

 

Eredmények:

magyar nyelv és irodalom:

I. Balibán Sára - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolája

II. Szabó Bence - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolája

III. Dénes Éva - Derecskei Bocskai István Általános Iskola

 

matematika:

I. Rácz Attila Dominik - Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola

II. Nyíri Máté Marcell - Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló

III. Veres Jázmin – Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolája

 

környezetismeret:

I. Varga Zoltán – Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola

II. Mácsai Viktória – Barsi Dénes Általános Iskola

III. Antal Zsuzsa – Csökmői Bocskai István Általános Iskola

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában