2025.04.26. 11:57
Rekordrészvétellel zajlott le a Debreceni Egyetem szakmai napja
Több mint harminc vállalat standjai és előadásai várták a Debreceni Egyetem hallgatóit
Rekordszámú cég vett részt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának idei, tizenötödik alkalommal megrendezett szakmai napján. A csütörtöki eseményen a hallgatók tájékoztatást kaphattak a vállalatok által kínált álláslehetőségekről, ösztöndíj- és gyakornoki programokról. A rendezvény célja, hogy erősítse a kar és a gazdasági élet szereplőinek kapcsolatát, segítse a kar hallgatóinak diploma utáni elhelyezkedését – olvasható az unideb.hu-n.

Forrás: unideb.hu
A szakmai napon a duális képzési rendszer és az ipari partnerekkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozták a felszólalók. Szilvássy Zoltán rektor és Kun Ferenc dékán is kiemelték, hogy az egyetem célja a versenyképes, gyakorlati tudással rendelkező szakemberek képzése, szoros kapcsolatban a régió gazdasági szereplőivel.
Több mint 2 tucat cég vett részt a szakmai napon
Az idei szakmai napon a régió 33 vállalata vett részt.
A cégek képviselői rövid előadásokban, magyar és angol nyelven mutatták be kínálatukat, többek között ösztöndíj- és gyakorlati programjaikat, valamint ismertették leendő munkavállalóikkal szembeni elvárásaikat.

Forrás: unideb.hu
A prezentációt követően a hallgatók a standoknál bővebb információt is kaphattak a gazdasági élet meghatározó szereplői által kínált lehetőségekről.
A teljes cikket és a szakmai nap további részleteit az unideb.hu-n olvashatják.