Összefoglaló

2025.04.28. 06:30

Kincsekkel volt tele Debrecen a hét utolsó napján

Most is volt minden, mi szem-szájnak ingere. A debreceni régiségvásár most is számos látogatót vonzott.

Most vasárnap immár 454. alkalommal várta a látogatóit a Nagyerdei Stadionnál megrendezett debreceni régiségvásár.

Most is volt minden a régiségvásáron
Most is volt minden a régiségvásáron
Forrás: Vida Márton Péter

Az idő is remek volt, a sok árusnál pedig mindenki találhatott magának valami érdekeset.

A régiségvásár mellett veterán autók is voltak Debrecenben

Megtartotta első idei veteránalkatrész-börzéjét és járműkiállítását a Debreceni Old Timer Club vasárnap. A tavaszias időben megrendezett Monostorpályi úti rendezvényen egészen 13 óráig vadászhattak kincsekre az érdeklődők, akik emellett több, 50 évnél öregebb autót is megnézhettek kívülről-belülről. 

Őrült gumifüstöléssel versenyeztek a debreceni Auchannál

Szombaton tartották Cívis Motorsport Kupa 2025 második fordulóját. Dübörögtek a lóerők Debrecenben, látványos versenyt tartottak az Auchan parkolójában.

Összeütközött három autó Ebesnél

Összeütközött három személykocsi a 4-es főút 217-es kilométerénél – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Mint írták, mindhárom járműben csak annak sofőrje utazott. A baleset helyszínére mentő is érkezett.

Itt az újabb fejfájás: további kulcsemberek fognak hiányozni a Lokiból az MTK ellen

Nem elég, hogy egy erősen vitatható büntetővel kikapott, a Debreceni VSC együttese a pénteki Nyíregyháza-Debrecen keleti rangadón, a mérkőzés bírója, Bognár Tamás alaposan meg is szórta lapokkal a hajdúságiakat. Megpróbálta nagyvonalúan vezetni a találkozót, de a gyengekezűsége miatt kicsúszott az irányítása alól a mérkőzés, aminek inkább a piros-fehérek látták kárát, hiszen nem kevesebb, mint 7 lapot osztott ki Szécsi Márkéknak. A kaszinóban dolgozó krupiékból is elismerő csettintést kiváltó lapjárás eredményeként az MTK elleni mérkőzésről két alapember, Maximilian Hofmann, és a bolgár válogatott középpályás Kristiyan Malinov biztos hiányozni fog a Debreceni VSC-ből eltiltás miatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában