2025.04.16. 19:57
Konyáron népmese-mondással ünnepelték a művészet világnapját
Április 15-én, a művészet világnapján rendezte meg a Művelődési és Ifjúsági Ház, Könyvtár, Kurucz Albert Falumúzeum Konyáron a XXI. „Égig érő fa” mesemondó versenyt. A megmérettetésre 10 település 12 iskolája nevezte be az előzetes helyi mesemondó versenyeiken legjobban szereplő tehetséges diákjait.

Forrás: Lénárt Attila
Vig Szilárd polgármester a résztvevők köszöntése során gazdag népmesekincsünk átörökítésének jelentőségét emelte ki, ezzel is ösztönözve a fiatal tehetségeket a minél több olvasásra és önfejlesztésre. A versenyen, ahogy minden évben, ezúttal is négy korcsoportban zajlott az általános iskolás gyerekek produkcióinak értékelése.
A verseny rangját nem csak a több mint két évtizedes hagyomány, hanem a mindenkori nívós szakmai zsűri és a gyerekek magas színvonalú előadásai és a szervezők által felkutatott megyei és országos szinten elismert együttműködő partnerek adják.
Lénárt Attila, a közművelődési intézmény igazgatója, az idei megmérettetés zsűrijeként Rácz Anikó Nagy Páva-minősítésű mesemondót, a Bodorka Népmesepont korábbi vezetőjét, a Nemzeti Művelődési Intézet képviseletében Tóthné Budaházi Juditot, valamint Korompainé Mocsnik Marianna etnográfus, muzeológus pedagógust kérte fel.

Forrás: Lénárt Attila
A versenykiírásban ebben az évben nem volt tematikai megkötés. A szervező bármilyen témájú magyar népmesét elfogadott az előzetes regisztráció során.
A mesemondók Berettyóújfaluból, Debrecenből, Derecskéről, Hajdúbagosról, Hosszúpályiból, Konyárról, Létavértesről, Mikepércsről, Monostorpályiból, Tépéről jelentkeztek a versenyre.

Forrás: Lénárt Attila
A megmérettetés után Rácz Anikó mesemondó egy mese előadásával kedveskedett a résztvevőknek a Méliusz Juhász Péter Könyvtár jóvoltából. Az esemény támogatói voltak: Konyár Község Önkormányzata, Berettyóújfalui Tankerületi Központ, Nemzeti Művelődési Intézet, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Vojtina Bábszínház, Tisza-tavi Dinó Park, Agora Tudományos Élményközpont – Debrecen, Sziget-Kék Tematikus Játszópark, Makk Kálmán Mozi.
A XXI. „Égig érő fa” mesemondó verseny díjazottjai voltak:
1-2. osztályos korcsoport:
helyezett – Ádám Anna (Hosszúpályi)
helyezett – Szűcs Benjámin (Létavértes)
helyezett – Farkas Zoé (Berettyóújfalu)
Különdíjas – Lukács Dániel (Mikepércs)
3-4. osztályos korcsoport:
helyezett – Kiss Attila (Hajdúbagos)
helyezett – Szilágyi Lajos (Derecske)
helyezett – Takács-Létai Nadett (Derecske)
5-6. osztályos korcsoport:
helyezett – Makó János (Mikepércs)
helyezett – Bostyán János (Hosszúpályi)
helyezett – Micskei Hajnalka (Berettyóújfalu)
7-8. osztályos korcsoport:
helyezett – Fülöp Debóra (Derecske)
helyezett – Zsiros Ábel (Létavértes)
helyezett – Kiss Milán (Létavértes)
Lénárt Attila