2025.04.28. 20:02
Tíz évnél régebbi az autója? Akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia
Egy uniós szabályozás értelmében kiszűrnék a környezetet károsító gépjárműveket. Nemrég drágult a műszaki vizsga, most azonban akár évente vihetjük az autót ellenőrzésre.
A személyautók műszaki vizsgájára és nyilvántartására vonatkozó szabálymódosítási csomagot jelentett be április 24-én az Európai Bizottság. A javaslat egyik legjelentősebb változtatása alapján 2026-tól minden tíz évnél idősebb személygépkocsit és kisteherautót kötelező lesz évente műszakiztatni, míg a jelenleg hatályos rendelkezés szerint mindössze kétévente szükséges az ellenőrzés. Ráadásul a 125 köbcentiméter feletti motorkerékpárok esetében is megszüntetnék a kivételt, így ezen járművek esetében is kötelezővé válna a rendszeres műszaki vizsga. Az újítások között szerepel, hogy a vizsgabizonyítványok egy közös, digitális adatbázisban szerepelnének, amivel elejét vennék a visszaéléseknek. Emellett a kilométerállásokat is rögzítenék szervizelés esetén, így nyomon követhetővé válna az óra értéke.

Forrás: Illusztráció: MW-archív
A szigorítással egyrészt a balesetek számának csökkenését szeretnék elérni, másrészt fontos szempont a környezetszennyezés visszaszorítása is. Műszaki vizsgáztatással foglalkozó debreceni szakembert kérdeztünk arról, elérhető-e a kitűzött cél azzal, ha sűrűbben kell vizsgázniuk a gépjárműveknek.
Már tervben volt a műszaki vizsga szigorítása
Tiba János, a Fékcentrum Kft. ügyvezetője a Haonnak elmondta, nem új keletű rendeletről van szó, hiszen az Unió már két évvel ezelőtt felvetette a szigorítás ötletét. A szakember szerint ezzel a lépéssel ismét az emberek zsebébe igyekeznek belenyúlni, épp úgy, ahogy a műszaki vizsgák díjának drasztikus emelkedésével történt. Hozzátette, uniós szinten már régen kimondták: akinek gépkocsija van, az a költségeket is tudja fedezni.
A jelenlegi, kétéves ciklus tökéletesen elegendő lenne a járművek vizsgáztatására. Ha valaki használja az autóját, és kétévente rendbe teteti, annak elégnek kell lennie a tíz évnél öregebb autóknál. Egy 15-20 évesnél már indokolt lehetne a gyakoribb ellenőrzés, hiszen ekkorra érik el azt a kort a kocsik, amikor már elkezd például korhadni, így szükségessé válik, hogy jobban odafigyeljenek rá
– véli Tiba János.
A károsanyag-kibocsátást szeretnék kiszűrni
Szerinte nem is azzal lesz a gond, hogy évente kell vizsgáztatni az autókat. Sokkal inkább a környezetvédelmi-besorolás ellenőrzésével kapcsolatban adódnak majd problémák, amivel könnyen fennakadnak majd a régebbi járművek. Úgy látja, a rendelkezés valójában nem is az autó műszaki állapotának vizsgálatáról szól, hanem a károsanyag-kibocsátás ellenőrzéséről, kiszűrve ezzel az idősebb gépkocsikat. A szakember szerint ha ezt bevezetik, ennek a határértéknek a legtöbb idősebb jármű egyáltalán nem fog megfelelni.
Felvetette, az már egy másik kérdés, hogy mit kezdenek majd ezekkel a forgalomba nem helyezhető autókkal a tulajdonosaik. Elmondta azt is, a motorkerékpároknál még kevésbé lényeges lépés a műszaki vizsga gyakoribbá tétele, mivel nem jellemző, hogy egy tízéves motor karosszériája elrohadna vagy akár esztétikailag csorbulna.
Rámutatott, jelenleg az uniós környezetvédelmi törekvések ellenére az öregebb autók továbbra is forgalomban vannak, ezt az üzemeltetőik trükközéssel, csalással tudják áthidalni. A szakember úgy látja, éppen a károsanyag-kibocsátási értékeknek nem megfelelő autók kizárására szolgál a benyújtott tervezet azon része is, mely szerint központosítanák a műszaki vizsgákat, így egységes, elektronikus formátumú engedélyeket vezetnének be, ezzel ellehetetlenítve a visszaéléseket.
Hozzátette, Magyarországot kevésbé érintené a rendelkezés ezen része, hiszen hazánkban jelenleg is az EU-s szinten előírt értékeket ellenőrzik, méghozzá a legtöbb tagállamhoz képest jóval szigorúbban. Ráadásul a műszaki vizsgáztatás folyamatát a helyi hatóság központilag monitorozza: gyakorlatilag egy számítógépen keresztül végigkövetik a folyamatot a magán vizsgáztatók esetében is, így az esetleges csalásokra azonnal fény derül. Nyugaton ezzel szemben jóval lazább a gyakorlat.
Az Európai Bizottság javaslatát az Európai Parlament és az Európai Tanács vitatja majd meg, amennyiben elfogadják, 2026-ban megkezdik a végrehajtást.