2025.04.09. 12:29
Fiatalok formálhatják Nádudvar jövőjét – Elindult az első Ifjúsági Fórum
Az itt élő, itt tanuló ifjúság igényeire kívánnak reflektálni Nádudvaron
Az első Ifjúsági Fórum a Magyar Fenntarthatósági Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság és Nádudvar Város Önkormányzatának együttműködésének köszönhetően jött létre. Az összefogás az Itthon Könnyebb – Fiatalok helyben tartása program által valósul meg, amelynek célja, a helyi fiatalok igényeinek felmérése, valamint bevonása a település működésébe és életébe.

Forrás: Marján László
Az első Ifjúsági Fórum Nádudvaron
Az első program a Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából és a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégiumból delegált diákok közreműködésével zajlott április 8-án, a művelődési központban. Ezt az ifjúságsegítő programot és szemléletet szívén viseli a város vezetése. A fórumot Maczik Erika polgármester nyitotta meg Pető József alpolgármester társaságában, s mindketten további támogatásukról biztosították a fiatalokat az önkormányzat nevében.

Forrás: Marján László
A gyerekek, csapatmunka keretein belül egy általuk szívesen megvalósítandó rendezvényt dolgozhattak ki, emellett a fiatalság életét érintő kérdéseket tárgyalhatták meg moderátorok segítségével.
A koncepció hosszú távú célkitűzése egy olyan ifjúsági közösség létrehozása és támogatása, amely a fiatalok igényeit képviselve szerves részét képezi Nádudvar életének.

Súlyos baleset Balmazújvároson! Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre – fotókkal