2025.04.23. 10:32
650 millió forintból újul meg a Hortobágy egyik gyöngyszeme
A tavak Hortobágy történetének legöregebb halastavai, melyek jelentősen feltöltődtek és erodálódtak az évek során. A Hortobágyi Öregtavak jelenlegi formájában egy 1850 hektáros tóegységet alkot.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság sikeresen pályázott a „Hortobágyi Öregtavak vízellátásának és természetvédelmi kezelésének fejlesztése” című projektjének a megvalósítására. A projekt megvalósítására az igazgatóság 650 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz forrásaiból – tájékoztatott az igazgatóság. Mint írják, a fejlesztés célja a Hortobágyi Öregtavak halastórendszer extenzív akvakultúra fenntartására is alkalmas tavainak a működőképes állapotban tartása. A halastórendszerhez kapcsolódó vízellátást biztosító-szabályozó műtárgyak, a halastó egyéb létesítményeinek helyreállítása fontos feladat a Hortobágy ezen meghatározó vizes élőhelyének a jó ökológiai állapotának a megőrzése érdekében. A tervezett fejlesztéssel érintett tavak Hortobágy történetének legöregebb halastavai, melyek jelentősen feltöltődtek és erodálódtak az évek során.

Forrás: Napló-archív
A Hortobágyi Öregtavak akvakultúrjának fenntartása elengedhetetlen
A fejlesztés célja a halastórendszer extenzív akvakultúra fenntartására is alkalmas tavainak a működőképes állapotban tartása. A természetvédelmi értékek megőrzéséhez a halgazdálkodás fenntartása szintén elengedhetetlenül szükséges. A természetközeli szemléletű extenzív halgazdálkodás – azaz a természetes táplálékbázison alapuló haltermelés – mellett nélkülözhetetlen az ezen termelési szemlélethez tartozó szükséges munkaműveletek elvégzése és az ehhez szükséges fizikai feltételek meglétének biztosítása.
Az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár a projektet bemutató hortobágyi rendezvényen ismertette, hogy a korszerűsítés során megújulnak a halastavak vízellátását és szabályozását biztosító műtárgyak, a halastó egyéb létesítményeit helyreállítják, a teleltető medencéket rendezik, a tápcsatornát részlegesen helyreállítják, lehalászóhelyeket alakítanak ki, valamint a főgát közlekedését biztosítják. A fejlesztés célja a halastórendszer extenzív akvakultúra fenntartására is alkalmas tavainak működőképes állapotban tartása.

Forrás: Napló-archív
A projekt révén a Natura 2000 hálózat egyik gyöngyszeme, a madárvilág paradicsoma és a magyar vizes élőhelyek egyik legszebbike válik még gazdagabbá, amellyel így a jövő generációi is megismerkedhetnek majd. A Hortobágyi Öregtavak, más néven Hortobágyi-halastó, 1850 hektáros területével a Ramsari Egyezmény védelmét is élvezi. Ez a terület Közép-Európa egyik legfontosabb madárélőhelye is, ahol évente több tízezer vándormadár pihen meg
– tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a vizes élőhelyek védelme kulcsfontosságú Magyarország biológiai sokféleségének megőrzésében. A most induló fejlesztés nemcsak a Hortobágy, hanem az egész ország természetvédelme számára példaértékű, ugyanis az hozzájárul a belföldi és nemzetközi természetvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez, a helyi gazdaság stabil működéséhez, valamint a természeti értékek bemutatásához és a turizmus fejlesztéséhez is.
2026 nyaráig elkészülnek a részletes tervdokumentumok, valamint a szükséges engedélyeket az igazgatóság beszerzi. Ezt követően történhet meg közbeszerzési eljárás útján a kivitelezést végző cég kiválasztása, majd 2027. év elejétől 2029 nyarának végéig a kivitelezési munkák elvégzése.