Közös cél

2025.03.18. 20:56

Szorosabbra fűzte a Debreceni Egyetem a kapcsolatot a helyi vállalkozásokkal

Az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat maguktól is egymásra találnak. A VOSZ és az egyetem együttműködési megállapodásnak köszönhetően azonban hatékonyabban tudnak bekapcsolódni a vállalkozók a város gazdasági folyamataiba.

Vállalkozói fórumot és éves beszámolói közgyűlést tartott kedden délután a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete a Forest Center Debrecen Irodaházban. Balogh Károly, a VOSZ vármegyei elnöke az est folyamán megtartott beszámolójában a szövetség elmúlt évi eredményeiről adott tájékoztatást, valamint a 2025-ös év terveiről, kihívásairól, lehetőségeiről és az elnökség feladatairól is szót ejtett.

vosz, vállalkozó, debrecen
Együttműködés megállapodást írt alá a VOSZ és a  Debreceni Egyetem 
Forrás:  Kiss Annamarie

Papp László reményét fejezte ki, hogy az előző évhez képest a 2025-ös esztendő is rekordév lesz Debrecen életében. Mint mondta, a város egy kiemelt fejlesztési központtá vált a kormányzati támogatások és a gazdasági teljesítményeknek köszönhetően. A polgármester szerint azonban, ha mindenki egyformán lenne sikeres, nem lenne szükség érdekképviseletekre, szövetségi háttérre és hatékony együttműködésre.

Lehetőség a debreceni vállalkozások számára

Elmondhatjuk, hogy Debrecen gazdasága a 2024-es esztendőt kimagasló eredménnyel zárta. A mi stratégiánk az volt, hogy létrehozzunk egy olyan erős gazdaságot, amely nemcsak az ország és egy nemzetközi régió számára is jól látható teljesítménnyel bír

 – mondta. Hozzátette, az elmúlt tíz évben a városba érkező több mint 12 milliárd eurónyi működő tőke hatással bírt az egyetemi oktatásra, emellett iparterületek jöttek létre, a Déli Gazdasági Övezetben pedig létrejött az ország első kis- és középvállalkozói (kkv) ipari parkja.

vosz, vállalkozó, debrecen
Papp László szerint a helyi vállalkozások számára lehetőséget jelent a gazdasági fejlődés 
Forrás:  Kiss Annamarie

Papp László szerint ezzel egy új piac nyílik meg a kkv-k számára, a kérdés mindössze az, hogy tudnak-e a helyi vállalkozói szektor képviselői élni ezzel a lehetőséggel. Rámutatott, Debrecenben nagyjából tízezer vállalkozás tevékenykedik, beleértve a mikro- és a nagyvállalatokat. Kiemelte, a helyi kis- és középvállalkozások (melyeket a VOSZ képvisel) a foglalkoztatás 60 százalékát fedik le. A polgármester úgy véli, a hazai és külföldi nagyvállalatok felismerték annak a jelentőségét, hogy a gazdaságfejlesztési folyamat akkor lesz sikeres, ha ebbe a termelési láncba a helyi kkv-k is be tudnak kapcsolódni.

Ez a közös feladatunk a VOSZ-szal együtt, hogy a vármegyében és a régióban működő vállalatokat minél hatékonyabban be tudjuk kapcsolni ebbe a folyamatba. Ám ehhez a kkv-k részéről komoly technológiai fejlesztésre és léptékváltásra van szükség

 – hangsúlyozta.

Aláírta a megállapodást a VOSZ és a Debreceni Egyetem

A VOSZ és a Debreceni Egyetem képviselői ezt követően egy kiemelt együttműködési szerződést írtak alá. Mint elhangzott, ennek célja az elméleti tudás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolása.

vosz, vállalkozó, debrecen
Eppel János a helyi tudás és a vállalkozói gyakorlat fontosságát ecsetelte 
Forrás:  Kiss Annamarie

Eppel János, a VOSZ elnöke beszédében kifejtette, a megállapodás egy már működő tevékenység folytatása és keretbe foglalása:

Az együttműködés jelentősége, hogy abban segíti a vállalkozásokat, hogy ne egyedül boldoguljanak, hanem az egyetemmel közösen összekötik a tudást a megfelelő piaci igénnyel, magasabb szintre emelve minden részvevő tevékenységét. Ez egy meghatározó része a stratégiának – fogalmazott az elnök. Eppel János úgy látja, a tudás és a gazdasági igény időnként magától is egymásra talál, de lényegesen hasznosabb, ha keretbe foglalják, élettel töltik meg, és tudatosan dolgoznak azon, hogy mindezt összekapcsolják.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az egyetem történetéről, és elért eredményeiről tartott prezentációt. A VOSZ-szal megköttetett megállapodásról úgy vélekedett, az egyetem úgymond „nagyképernyős” tudását a helyi vállalkozások rendelkezésére bocsássák, hiszen az intézmény a legszélesebb képzési palettával rendelkezik. Mint említette, a Vezér utcán kialakítandó Innovációs Park számos hasonló kapcsolatra ad lehetőséget.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában