Helyi közélet

2025.03.18. 18:23

Debrecen egyik legforgalmasabb kereszteződését építik át

Több helyen is módosul a forgalmi rend. Hamarosan kezdetét veszi a Szoboszlói úti csomópont átépítése.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk,  másfél éven belül elkészülhet a Szoboszlói út és a Külsővásártér csomópontjának fejlesztése is, a beruházás 2,5 milliárd forintból valósulhat meg. Mint az a debreceni önkormányzat keddi sajtóközleményéből is kiderült, már csak napok kérdése és elindul a Szoboszlói úti csomóponton a munka, majd az az Erzsébet utca és a Külsővásártér irányába folytatódik.

Hamarosan indul a Szoboszlói úti csomópont felújítása
Hamarosan indul a Szoboszlói úti csomópont felújítása
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Átépítik a Szoboszlói úti csomópontot

A munkálatok az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásának keretében március 23-án, azaz vasárnap indulnak az ideiglenes forgalomtechnikai eszközök telepítésével. 

A debreceni Szoboszlói út – Erzsébet utca – Külsővásártér közlekedési csomópont kapacitásnövelő fejlesztése várhatóan 18 hónapon át tart majd. 

Az erre közlekedők úton folyó munkákra, ideiglenes forgalomkorlátozásokra, útszűkületekre, sebességkorlátozásra számíthatnak. 

Több helyen is módosul a forgalmi rend

Ahogy arra az önkormányzat közleményében is kitér, aktuálisan a Miklós utcáról jobbra, a Külsővásártérre történő kanyarodás lehetősége megszűnik. A Szoboszlói útnak a Volán-telephely felőli oldalát lezárják, a forgalom a Keleti sor kereszteződéstől 2x1 sávon haladhat. Az Erzsébet utca a Külsővásártér irányába 2x1 sávra szűkül. A Postakert utcát a Külsővásártér csatlakozásánál lezárják. A Külsővásártér a Miklós utca és a távolsági buszvégállomás közötti szakaszon 1 sávra szűkül.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában