2025.03.12. 17:30
„Kiváló intézkedés, hatalmas segítség!” – így vélekednek az árrésstopról Debrecenben – videóval!
Március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot. Az árrésstopról kikértük a debreceniek véleményét.

Az árrésstoppal kapcsolatban a debreceniek is elmondták a véleményüket
Forrás: MW-archív
Táblázatot készített a kormány azokról a termékekről, amelyeket érint a március közepétől elrendelt árrésstop – írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel jelentette be, hogy a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot. A miniszterelnök kiemelte, az elmúlt időszakban a tojás esetében ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt. Éppen ezért minden olyan élelmiszernél, ahol az árrés „elszállt”, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum tíz százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Az árrésstop bejelentését követően utánajártunk, hogyan vélekednek a debreceniek arról, hogy néhány napon belül bizonyos élelmiszereket ára biztosan nem fog az egekbe szökni, sőt, még csökkenhet is a mostanihoz képest.

Forrás: MW-archív
Az árrésstopnak köszönhetően csökkenhetnek az élelmiszerárak
Az árrésstoppal kapcsolatban a debreceniek többsége elmondta, azzal a 30 alapélelmiszerrel, amik meg lettek jelölve, teljesen egyetértenek. Ugyanis fontos, hogy ne nőjön tovább a húsfélék, illetve a tejtermékek ára, ezt pedig csak a szóban forgó intézkedéssel lehet elérni. Néhányan úgy vélekedtek, hogy kíváncsiak, egy-egy élelmiszer ára mennyire fog változni az árrésstop bevezetését követően.
A legfontosabb élelmiszereket választották ki, úgy vélem, ennyi pont elég. Ez egy remek intézkedés, érződik, a kormány szívén viseli az ország és az emberek helyzetét. Külön öröm, hogy nagy hangsúlyt fektet a nyugdíjasokra. Csak így tovább!
– fogalmazta meg Mátyás Tibor. Hozzátette: aki ebben hibát talál, annál van a probléma. Bizonyára ők nem a magyarság helyzetét kívánják javítani, hanem csak kritizálni akarják az árrésstoppos intézkedést.
Több olyan volt tanítványom, ismerősöm van, akik nem Magyarországon élnek, és amikor a magyar kormány intézkedéseit meghallják, akkor csak ámuldoznak: tényleg létezik ilyen?
– hangsúlyozta.
Mátyás Tiborné úgy fogalmazott, a kormány által megjelölt 30 élelmiszer között gyakorlatilag ott van minden, amiket a mindennapok során használunk: tejtermékek, finomliszt, olaj, húsfélék stb.
Kiváló intézkedésnek tartom, hatalmas segítség ez mindannyiunk számára. Rég nem volt ilyen, hogy egy kormány ilyen mértékben támogatná a magyar családokat. A béke szigete Magyarország, nem véletlen jön sok külföldi ide
– emelte ki a nyugdíjas asszony.
Erre a 30 élelmiszerre hirdettek 10 százalékos árrésstopot:
- Csirkemellfilé
- Csirkecomb
- Csirke far-hát
- Csirkeszárny
- Egész csirke
- Pulykamellfilé
- Sertéscomb
- Sertéskaraj
- Sertésoldalas
- Sertéstarja
- Párizsi
- UHT tej, 1,5% zsírt.
- UHT tej, 2,8% zsírt.
- ESL tej, 1,5% zsírt.
- ESL tej, 2,8% zsírt.
- Tejföl
- Trappista
- Tehéntúró
- Natúr joghurt
- Gyümölcsjoghurt
- Tojás
- Étolaj
- Margarin
- Sertészsír
- Vaj
- Finomliszt
- Rétesliszt
- Fokhagyma
- Késői burgonya
- Kristálycukor
Néhány napja körbenéztünk, mennyire roskadoznak a polcok az egyik legkedveltebb gyümölcsünktől, azonban kicsit korai volt az örömünk. Ugyan még nincs szezonja, mégis elvétve, de már felbukkan a zöldségesek, áruházak polcain az eper. A Debreceni Nagypiacon mindössze egyetlen árusnál találtunk a gyümölcsből.