2025.02.06. 18:34
Róla érdemes példát venni: Elismerést kapott a 17 éves fiú, aki a debreceni trolin mentett életet – videóval
Azonnal és önzetlenül cselekedett a fiatal fiú, amikor utastársa bajba került. Nagy László a napokban segített egy férfi újraélesztésében Debrecenben.
Mint arról a hétvégén már beszámoltunk, egy fiatal fiú mentett életet Debrecenben az elmúlt héten. Az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint a 17 éves fiú az egyik trolin utazott, amikor az egyik utastársa hirtelen összeesett. A fiatal azonnal odament a 70 év körüli férfihoz, mentőt hívott hozzá, majd a mentésirányító útmutatása alapján megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. A fiú nem hezitált, azonnal megkezdte az instrukciók szerint az újjáélesztést, míg a többiek jeleztek a sofőrnek, hogy álljon meg. A rohamkocsi perceken belül a helyszínre ért, így az újraélesztés emelt szinten folytatódhatott tovább. Az életmentést az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Forrás: Facebook / Papp László
Csütörtök délután Papp László polgármester a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogy a város nevében felkereste a fiatalt, Nagy Lászlót, a Debreceni Szakképzési Centrum diákját, aki ezzel a bátor tettével életet mentett. A polgármester gratulált a hősies tetthez. Nagy László példamutató cselekedete elismeréseként emléklapot és ajándékot is kapott.