2025.02.11. 20:13
Jelentősen nő a fizetés a pedagógus béremeléssel Debrecenben is
A Debreceni Tankerületi Központ bemutatta a pedagógus bérek legújabb változásait. A januártól életbe lépő pedagógus béremelés nagy mértékű növekedést hoz az ágazatban dolgozók számára.
Átlagosan 21,2 százalékkal növekszik idén a pedagógusok fizetése – közölte Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója kedden a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola Kodály termében tartott sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a pedagógus béremelés részleteit.

Fotó: Napló-archív
Türk László először a béremelés technikai részleteiről számolt be. – A Debreceni Tankerületi Központban időben mindenki megkapta az átsorolási okmányát, és február 4-én az első emelt fizetését is – mondta. Az idei év különlegessége, hogy a dokumentumok már digitálisan érkeztek meg az érintettekhez: összesen 2045 kolléga, köztük 1996 pedagógus és 49 pedagógus szakképzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát segítő munkatárs kapta meg a tárhelyére az átsorolási okmányokat – tudatta.
Jelentős változások jönnek a pedagógus béremeléssel
Az igazgató természetesen ismertette a béremelés mértékét is: átlagosan 21,2 százalékkal növekszik idén a pedagógusok fizetése. A gyakornok fokozatban lévő pedagógusok alapilletménye ezáltal 640.990 forintra emelkedett. Ezen felül a pedagógus I. fokozatban 21,4 százalékos, pedagógus II.-ben 19 százalékos, mesterpedagógusoknál 13,8 százalékos, kutatótanároknál pedig 12 százalékos az emelkedés mértéke.
A pályakezdő gyakornokok esetében különösen szembetűnő a változás. – Ha visszamegyünk 2010-re, amikor 129.500 forint volt egy kezdő pedagógus bére, ez mára már az ötszörösére emelkedett – magyarázta Türk László. Ehhez jön még a pályakezdés után járó 10.600 forintos illetménynövekedés is.
Az egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógusok további 2 százalékos mesterfokozati pótlékra jogosultak. Emellett bizonyos tantárgyak (matematika, digitális kultúra, természettudomány, fizika, kémia, biológia, földrajz) oktatói 7 százalékos többletjuttatást is kapnak.
Ennyi lesz a bére most egy pedagógusnak
A tankerület vezetője egy részletes példával szemléltette a jelenlegi lehetőségeket.
Ha januárban végzett matematika, fizika, kémia, biológia szakos tanár holnaptól munkába állna valamelyik iskolában, gyakornokként 640.900 forint lenne az alapilletménye
– mutatott rá Türk László. – Mivel egyetemi végzettséggel rendelkezik, jár neki a 2 százalékos mesterfokozati pótlék, ami 12.818 forintot jelent, így fizetése 653.718 forintra emelkedne. A matematika oktatásáért további 7 százalékos pótlékot kapna, ami 45.760 forint, ezzel már 699.478 forintnál tartunk. Ehhez jön még a gyakornoki 10.600 forint, így összesen 710.078 forint lenne a fizetése – részletezte az igazgató.
A számok azonban még itt sem állnak meg. – Ha olyan iskolában tanít, mint például a nyíradonyi járás valamelyik általános iskolája, akkor az egész bérének további 20 százalékát megkapja esélyteremtési illetményrészként, ami 142 ezer forint, így már 852.094 forintnál járunk – folytatta Türk László.
Az esélyteremtési illetményrész azoknak a pedagógusoknak jár, akik felzárkózó településen tanítanak, illetve olyan intézményben, ahol a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri a 10 százalékot.
Amennyiben osztályfőnöki feladatokat is ellát valaki, ami a gyakornokoknál nem gyakori, de előfordul, a végső bruttó bére eléri a 910.544 forintot. – Ez most nem elmélet, hanem ez a gyakorlat, a jogszabályi gyakorlat. Ennyiért tudjuk alkalmazni a Debreceni Tankerületi Központ által fenntartott iskolákban – zárta prezentációját a tankerületi igazgató.

Fotó: Napló-archív
Kihívások és lehetőségek
Pósán László országgyűlési képviselő a pedagóguspálya jelenlegi kihívásairól beszélt. – A Covid-helyzet egy dolgot biztosan megmutatott: ad absurdum iskola nélkül is meg lehetett oldani az oktatást. De nem kívánom vissza, én személy szerint nem is tartom jónak – hangsúlyozta a képviselő.
A politikus kitért a mesterséges intelligencia térnyerésére is.
Iszonyú mennyiségű pénzt ölnek bele manapság a nagy cégek, és már most azon tanakodnak sokszor a közgazdászok, hogy milyen szakmák válnak úgymond ember szempontjából nélkülözhetővé
– mondta Pósán László. Van már olyan diák, aki azt sem tudja, merre van Olaszország, hiszen térképre rá se kell néznie, elviszi bárhová a GPS – példálózott.
Hozzátette: legyen akármilyen fejlett a világ, jó pedagógusokra továbbra is szükség van. Minden más ágazatban csak akkor lesznek jó szakemberek, ha vannak jó pedagógusok, akik betanítják őket. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az oktatás továbbra is kiemelt területnek számít.
– A nemzetgazdasági szempontból az orvosok mellett a másik legkiemelkedőbb terület épp a köznevelés, a pedagógusi pálya – mondta.