2025.02.23. 07:00
Ennyi pénzt adjunk nászajándékba 2025-ben, ha nem akarunk beégni!
Fel kell kötni a gatyájukat azoknak, akik meghívót kapnak egy esküvőre. Utánajártunk, nászajándékba idén mennyit kellene adni, hogy az ifjú párnak örömet okozzunk.

Mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha esküvőre vagyunk hivatalosak
Forrás: Shutterstock
Év elején megírtuk, 2025-ben egy normál esküvő 7-7,5 millió forintba kerülhet, de ebből még mindig lehet egy keveset faragni, ha okosan szervezzük az esküvőt. Most pedig annak jártunk utána, mennyi pénzt adjunk nászajándékba. Bodnár Zsolt debreceni esküvőszervező, ceremóniamester a Haon érdeklődésére elmondta, az idei, illetve a 2026-os évre már szerződött párjai maguktól kijelentették, hogy egyáltalán nem számolnak pluszos esküvővel. Tehát hiába perdül-fordul a menyasszony, már nem várható, hogy visszajön az esküvő ára, rámutatott, körülbelül a ráköltött összeg 50-70 százalékával számolnak a párok, amely a menyasszonytánckor a kosárba kerül. De ezt tényként kezelik a párok.

Forrás: Szuhanics Mihály-archív
Mennyit adjak nászajándékba?
Bodnár Zsolt kiemelte, egy jó vendég felkészülten érkezik az esküvőre és nagyjából 80 és 150 ezer forint között szokták megajándékozni az ifjú párt. – De ezt lehetne picit tovább is boncolni, ugyanis egy családtag mindig vastagabb borítékkal lepi meg a friss házasokat, ez mindig is így volt és így van rendjén – fogalmazott. Majd kifejtette azt is, egyértelműen a házasság előtt és után álló (friss házasok) korosztály tudja az árakat legjobban.
A szülők egészen jól tudnak saccolni árak tekintetében, de az igazi „döbbent arcot” inkább a nagyszülőktől várhatjuk. Hiszen 40-50 évvel ezelőtt egy lakodalomból összegyűlt pénzből lehetett vásárolni egy házikót, ahol a friss házasok elkezdhették közös életüket. Sőt, régen két lakodalom is volt az egyik lakodalmat a lányos szülők szervezték és állták, a másikat egyértelműen a fiús szülők
– mondta.
Az esküvőszervező úgy fogalmazott, ha támogatni is szeretnénk a fiatalokat, akkor fejenként (természetesen gyerekeket nem beleértve) 80-100 ezer forintot lenne szükség adni, így lenne „pluszos” az esküvője az ifjú párnak.
Egy átlag esküvőt alapul véve az ifjú párnak 1 fő vendég körülbelül 40-60 ezer forintba kerül, ha elővesszük a számológépet és osztogatunk kicsit. De hozzáteszem a párok többsége csak a fogyasztást (étel-ital) veszi alapul a többit (transzfer szolgáltatás, sztárvendég stb.) pedig a maguk kontójára számolják
– hangsúlyozta.
Mint megtudtuk, vannak olyanok, akik kifejezetten tárgyi ajándékot kérnek nászajándékba. Akadnak jegyespárok, akik a házukat megvásárolták már, vagy épp folyamatban van, s jobban örülnek, ha kapnak egy-egy konyhai gépet, elektronikai eszközt.
Az ilyen esküvőkön is van menyasszonytánc. Természetesen nem raklapra felhalmozva lesznek elhelyezve egy sarokban a nászajándékok, hanem azt már korábban, jóval az esküvő előtt megkapják a leendő ifjú párok. A menyasszonytáncnál ezen vendégek, akik tárgyi ajándékkal lepték meg a fiatalokat, egy jelképes összeggel még beszállnak a táncba
– jegyezte meg. Hozzátette: természetesen azért a másik oldal erősebb, akik az ajándékra szánt összeget inkább borítékba kérik a menyasszonytáncnál. Talán ez a verzió a legkényelmesebb a meghívott vendégeknek.