2025.02.06. 17:43
Elképesztően jó tanárok tanítanak Debrecenben: 135 pedagógus munkáját ismerték el – fotókkal
Döbbenetes eredményeket produkálnak a debreceni iskolák. Ebben pedig igen nagy érdemeik vannak a pedagógusoknak, akiknek Köbüki ösztöndíjjal méltányolták a munkájukat.

Köbüki ösztöndíjjal ismerték el a tehetséggondozásban tevékenykedő és eredményeket elérő pedagógusokat
Forrás: Czinege Melinda
Ünnepélyes körülmények között ismerték el a példaértékű munkát végző pedagógusok munkáját a Tóth Árpád Gimnáziumban csütörtök délután. Az eseményen olyan tanárokat tüntettek ki a Köbüki ösztöndíjjal, akik tehetséggondozásban végzett szakmai tevékenységük révén értek el eredményeket – összesen 20 intézmény 135 oktatója részesült az elismerésben. Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta, a Köbüki Tehetséggondozó Tanári Ösztöndíjpályázatot 2023-ban indította el a kormány, akkor mintegy ezer pedagógusnak ítélték oda az ösztöndíjat. Méghozzá azzal a céllal, hogy még nagyobb lendületet tudjanak felmutatni tanulóikkal karöltve hazai és nemzetközi versenyeken, illetve részt tudjanak venni különböző laborgyakorlatokon, szakkörökön, és a tanulók fejlődését támogató tevékenységekben.

Forrás: Czinege Melinda
A Köbüki ösztöndíjas pedagógusok Debrecenben
2024-ben másfél milliárdos keretösszeg állt rendelkezésre, és majdnem kétezer tanár – 480 intézmény 1836 pedagógusa– kapott havi 75 ezer forintot tíz hónapon keresztül
– részletezte a helyettes államtitkár. Majd kiemelte Debrecen érintettségét:
a 480-as lista első helyén a Tóth Árpád Gimnázium áll 33 tanárral, akik elnyerték az ösztöndíjat. A legjobb 33 iskola közé egyébként öt debreceni is bekerült. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy jövőre is lehet majd pályázni az ösztöndíjra.

Forrás: Czinege Melinda
Oktatás nélkül nincs fejlődés
Az oktatás a fejlődés egyik legfontosabb letéteményese. Enélkül semmilyen tekintetben nem lehet a haladást elképzelni. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak azt, hogy a pedagógus társadalom szakmai munkája a legmesszebbmenőkig legyen elismerve. Mindenki, aki tenni tud azért, hogy az oktatás ideális körülmények között folyjon, annak kutya kötelessége tenni a dolgát, s ezért sokkal inkább a pedagógusoknak jár az elismerés
– szögezte le Papp László polgármester.
Rámutatott, a debreceni önkormányzat folyamatos kapcsolatban van minden fenntartóval, az elmúlt bő tíz évben pedig jelentős energiát fordított az oktatási struktúra fejlesztésére.
A tehetségek gondozása, felkarolása, támogatása, ösztönzése, jó pályára állítása és jó pályán tartása rendkívül fontos, és ebben a pedagógusoknak van a legnagyobb szerepe
– hangsúlyozta Papp László.

Forrás: Czinege Melinda
Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellára arról beszélt, hogy a tehetség kibontakoztatásához elsősorban megfelelő környezetre és motivációra van szükség.
A szakképzés és a munkaerőpiac támogatása akkor lesz sikeres, ha felkészült és motivált oktatók segítik az oktatási rendszert
– mondta. Kifejtette véleményét az ismeret fogalmáról is: úgy véli, a mai világban az számít tudásnak, amit az oktatók irányítanak, menedzselnek, ez pedig hatalmas erőfeszítéssel és felelősséggel jár. Legnagyobb feladatnak azt tartja, hogy a pedagógusok példaképpé tudjanak válni, maradandó értékeket tudjanak teremteni és jövőképet alkotni. Tirpák Zsolt szerint Debrecenben óriási lehetőségek adódhatnak, hiszen összefogás van mind a tankerületek, mind a szakképzési centrumok, mind pedig az egyházi intézmények között, nem megfeledkezve a felsőoktatásról sem, ebben az alkotói közegben pedig a város stratégiája mutat utat.
A Köbüki ösztöndíj záróeseménye
Fotók: Czinege MelindaElképesztő eredményeket produkálnak a Debreceni Tankerületi Központ középiskolái
Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója kiemelte,
olyan pedagógusok kapják az ösztöndíjat (összesen 135-en), akik nemcsak leadják a tananyagot, hanem élettel töltik meg azt. Statisztikákat is közölt a Debreceni Tankerületi Központhoz tartozó középiskolákra vonatkozóan: 4,34-es iskolaátlagot produkáltak (több intézményben 4,6 fölött), illetve 308 nemzetközi, 1135 országos és 915 megyei versenyen indultak el.

A gyógyvíz erejével árasztják el idén a programok Hajdúszoboszlót, íme a részletek!