2025.02.26. 16:02
A gyermekvédelem Debrecen fontos küldetése
Papp László a szakemberek munkáját méltatta a szakmai tanácskozáson a Család és Gyermekjóléti Központban. A gyermekvédelem állt a debreceni találkozó középpontjába.
– A gyermekek védelmének kiemelt jelentősége van a társadalomban – hangsúlyozta Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében az Észlelő- és jelzőrendszeri szakmai tanácskozáson szerdán a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjában. A gyermekvédelem területén működő szakemberek éves rendezvényén a városvezető a debreceni intézmény munkáját is méltatta.

Forrás: Illusztráció: MW-archív
Az eseményen Papp László elismerő szavak szólt a gyönyörű épületről is, amelyben az intézmény működik. Kiemelte, hogy a fejlesztés eredményeként létrejött épület fontos tartalommal telik meg, hiszen az intézmény a város életében jelentős szerepet tölt be.
– A gyermekek védelme minden közösség számára kiemelten fontos, hiszen ők a társadalom talán legsebezhetőbb tagjai, de mindenképpen a legtöbbet ígérő tagjai – fogalmazott Papp László, majd hozzátette, hogy a gyermekeknek szükségük van a biztonságos környezetre, ahol nincsenek kitéve érzelmi vagy anyagi bizonytalanságnak.
A jelzőrendszer hatékonysága kulcsfontosságú
A városvezető beszédében hangsúlyozta, hogy optimális helyzetben a család stabil alapot és érzelmi biztonságot nyújt a gyermekek számára. Ugyanakkor figyelmeztetett: a nem megfelelően működő családokban jelentkező problémák súlyos következményekkel járhatnak, ezért elengedhetetlen azok időben történő felismerése.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben ezért is szabályozták az észlelő- és jelzőrendszer működtetését
– emlékeztetett a polgármester. Kifejtette, hogy a jelzőrendszer hatékonyságához nélkülözhetetlen a szakemberek koordinált együttműködése és a megfelelő információáramlás.
Úgy gondolom, Debrecenben példaértékű az együttműködés a jelzőrendszer tagjai között
– hangsúlyozta a városvezető, majd hozzátette, hogy ez valódi segítségnyújtást, együttgondolkodást és információátadást jelent a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai, valamint a jelzőrendszer egészségügyi, köznevelési, rendőrségi, bírósági, kormányhivatali és egyéb hatósági területeken dolgozó szereplői között.
Gyermekvédelem: összehangolt munka a kulcs
– Az elmúlt több mint két évtizedben kialakult a bizalom, amely alapját képezi az eredményes megelőzésnek – mutatott rá Papp László. Kiemelte, hogy a szakmai rendezvények teret biztosítanak a tapasztalatok, az elért eredmények megosztásának és a szakmai munka értékelésének.
Büszke vagyok arra, hogy önkormányzatunk nem csak a jogszabályban előírt kötelezettségeit teljesíti, hanem annál többet igyekszik nyújtani az itt élők számára
– jelentette ki a városvezető, külön kiemelve a Debreceni Karitatív Testület szerepét.
– A debreceni önkormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyermekek hozzájuthassanak az életkoruknak megfelelő gyermekjóléti ellátásokhoz – hangsúlyozta. Ezek közé tartozik az általános iskolás gyermekek szünidei felügyeletének biztosítása, melynek során a gyerekek változatos programokon vehetnek részt.
A szünidei felügyeletet a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai látják el pedagógusok és önkéntesek segítségével. Az önkéntes tevékenységben a Debreceni Nyugdíjas Egyesület tagjai is részt vesznek, akik népszerűek a gyerekek körében. A polgármester bejelentette, hogy a szünidei gyermekfelügyelet kiadásaira az önkormányzat idei költségvetésében 18 millió forintot biztosít.
Beszédét Papp László egy Véghelyi Balázs idézettel zárta:
Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni
– mondta a polgármester, eredményes tanácskozást kívánva a résztvevőknek.
A szakmai program folytatása
A polgármester köszöntője után folytatódott a szakmai program. A tanácskozáson Pál Ildikó otthonvezető ismertette a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja Átmeneti Gondozás szakmai egység 2024. évi munkájának értékelését. Ezt követően Kiss-Nagy Fruzsina szakmai vezető tartott előadást a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, majd Szilágyi Zsuzsanna szakmai vezető a Család- és Gyermekjóléti Központ elmúlt évi tevékenységéről.
A program során Juhászné Fazekas Zsuzsanna csoportvezető bemutatta az óvodai és iskolai szociális segítők szakmacsoportjának eredményeit. Egy szünetet követően pedig Illés Zoltán rendőr alezredes ismertette a „Gyermekek mindenek felett" programot, majd Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója beszélt a Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve a tankerület együttműködéséről.