2025.02.03. 17:30
Ezt tudtuk meg Fejes Tamás debreceni vendéglátóhelyéről
Az elmúlt hét folyamán is akadt több olyan Hír a Haonon, amely különösen érdekelte olvasóinkat. Ilyen volt Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosának új debreceni vendéglátóhelye, amelyről exkluzív információkat osztott meg hírportálunkkal az énekes.
Exkluzív információkat szereztünk arról, milyen lesz Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa új vendéglátóhelye Debrecenben. Korábban az is kiderült, melyik az a tárgy, ami már biztosan ott lesz a romkocsma falán. Többek között ez foglalkoztatta leginkább olvasóinkat az elmúlt hét folyamán, de kiderült például az is, miért hagyta ki a hétvégi DVSC-Nyíregyháza-mérkőzést Dzsudzsák Balázs, hova repülhetünk és hova nem a debreceni repülőtérről, illetve az is, milyen időjárásra számíthatunk a közeljövőben. Mindezek mellett pedig annak is utánajártunk, ki lehet a Nagy Ő 2025-ben?

Forrás: Fejes Tamás-archív
Exkluzív infók – Megtudtuk, hol és mikor nyit Fejes Tamás új debreceni vendéglátóhelye!
Januárban számoltunk be arról, hogy Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa új vendéglátóhelyet nyit Debrecenben. Eddig bővebb információt nem lehetett tudni arról, mikor és hol várja majd a vendégeket a szórakozóhely, csupán annyit, melyik az a tárgy, amely biztosan a berendezés részét képezi majd. Azonban Fejes Tamás megtörte a csendet, több mindent megosztott az új debreceni vendéglátóhelyről:
Dudzsák Balázs nélkül nyert a DVSC a Nyíregyháza ellen
A múlt hét folyamán beszámoltunk arról is, hogy Dzsudzsák Balázs nélkül lép pályára február 2-án a DVSC a Nyíregyháza ellen. A Loki NBI tavaszi szezonjának rajtja álomszerűen alakult a csapat karmestere nélkül, aki ezért nem lehetett ott a vasárnapi meccsen a Nagyerdei Stadionban:
Tragédia Hajdúszoboszlón, a szülők rémálma
Sajnos nem telt el haláleset az elmúlt hét. Hajdúszoboszlót hétfőn és szerdán is halálhír rázta meg. Egy hajdú-bihari településen pedig a mentősök küzdöttek egy 3 hónapos kisbaba életéért. Utóbbiról itt írtunk:
Ennyi volt? Újabb úti célt bukott a Wizz Air Debrecenben?
Már nem érdemes az úti célok között keresni a népszerű nyaralóhelyet, mert nem lesz ott. Még január elején számoltunk be róla, hogy április 1-től a ciprusi Lárnakára, június 17-től pedig a bulgáriai Burgaszba utazhatunk a debreceni repülőtérről. A helyzet azóta változott, ugyanis van olyan járat, ami kikerült, van, ami pedig bekerült a kínálatba.
Valóban bezár a debreceni konzervgyár?
A napokban terjedt el a közbeszédben az a hír, miszerint bezár a debreceni konzervgyár, ami már 1969 óta van jelen a cívisvárosban és 1972 óta teljes kapacitással termel. A hír egy Facebook-bejegyzés alapján kapott szárnyra, mely alatt többen álhírnek és riogatásnak nevezték a poszt szerzőjének információit. A Hajdú Online megkereste a konzervgyár vezetőségét a híreszteléssel kapcsolatban.
További kiemelt híreink: