2025.02.03. 12:32
Porschés és suzukis volt a nap hőse egy debreceni kereszteződésben
Jó tudni, hogy történnek még hasonlók.
Egy megható történet kapott óriási figyelmet a Debrecenben Hallottam nevű Facebook-csoportban. A történet a maga egyszerűségével hétköznapinak tűnik, de mai világban sajnos egyre ritkább az ehhez hasonló odafigyelés és kedvesség az autósok között. A posztoló járműve leállt a Széchenyi és Földi utca kereszteződésében, ami rengeteg autós nemtetszését váltotta ki, de szerencsére akadtak olyanok, akik nem voltak restek segíteni autóstársuknak.

Forrás: Illusztráció / MW-archív
Hamar a segítségére siettek
Miközben a többi sofőr dudálással és kiabálással fejezte ki nemtetszését, két fiatalember – egy piros Suzukival és egy fehér Porschéval arra közlekedők – azonnal a bajba jutott autós segítségére sietett, így rövid időn belül elhárult a forgalmi akadály.
Nagyon hálás vagyok nekik, fiatalok, kedvesek, segítőkészek voltak. Köszönöm szépen, remélem olvassák a posztot!
– fogalmazott az autós.
A bejegyzés közzététele után nem sokkal már több száz reakciót számlált, és még a titokzatos piros suzukis hős is felbukkant a kommentek között:
Szép estét. Igazán nincs mit.
Üdv: a piros suzukis
A történet ékes példája annak, hogy egy kis emberség és segítőkészség mennyire sokat jelenthet a hétköznapokban.