Turizmus

2025.01.21. 17:47

Vezér a legek között – így lett Debrecen az egyik legnépszerűbb hazai úti cél!

A vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. A debreceni turizmus óriási eredményeket produkált a 2024-es évben.

A debreceni nagyrendezvények, mint például a virágkarnevál, sok turistát vonzanak a cívisvárosba

Forrás: Napló-archív

Az ideális utazás természetesen mindenkinek mást jelent, egy dolog viszont összeköti őket, az új élmény megélése. Debrecen egyre népszerűbb a turisták körében, és ennek kulcsa a megújulásban rejlik, valamint a város számos területére jellemző dinamikus fejlődésnek köszönhető. Az egész évet átfogó színes rendezvénykínálat, az épített és a természeti környezet mind-mind olyan kínálati elem, amelyek önmagukban és együttvéve is komplex turisztikai élményt nyújtanak. – A turizmus több, mint pusztán gazdasági hajtóerő, ez egy életforma, ami lehetőséget jelent a kapcsolódásra – fogalmazott a Haon érdeklődésére Tóth-Megyesi Enikő, a VisitDebrecen turisztikai igazgatója.

A debreceni turizmus felfele ível, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023-hoz képest
A debreceni turizmus felfele ível, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023-hoz képest
Forrás:  Napló-archív

A turizmus erősödésével Debrecen az egyik legfelkapottabb hazai úti cél lett

Tóth-Megyesi Enikő kifejtette, a szektor szereplői a humánerőforrás nehézségei, és az ágazatot érintő egyéb kihívások ellenére is jól teljesítettek tavaly. Egész évben számos rendezvénynek volt otthona Debrecen, és több ezer ember választotta utazásának, és kikapcsolódásának helyszínéül. – A szabadidős turizmus mellett a bővülő nemzetközi hivatásturizmushoz a városban zajló beruházások is hozzájárulnak, valamint erősödik a konferenciaturizmus szegmens. 2024-ben több 500-800 fős, 2-3 napos konferenciának volt helyszíne Debrecen főként az orvostudomány terén, valamint az egyik legjelentősebb üzleti fesztivál, a novemberben megrendezett Business Fest is városunkat választotta, mint első vidéki helyszínt, mely rendezvényt közel 1200 látogató kereste fel a Kölcsey Központban. Bizakodóak vagyunk a jövőt illetően is, hiszen a MICE területén folyamatos az érdeklődés a szervezők részéről – jegyezte meg.

A turisztikai igazgató arra is kitért, a turizmus erősödésével Debrecen az egyik legnépszerűbb hazai úti céllá lépett elő. Ebben kiemelkedő szerepe van az elmúlt évek tudatos Debrecen-márka építésének és a marketingkommunikációnak is. 

A szektor szereplőinek, a szálláshely-szolgáltatóknak is egyre gyorsabban kell reagálni a változásokra. Míg korábban a turisták akár egy évvel hamarabb lefoglalták a szállásukat, mára ez a foglalási ablak jelentősen lecsökkent, és akár egy héttel, egy-két nappal, vagy órákkal az utazás előtt foglalnak

 – tette hozzá.

A turizmust is befolyásoló folyamatok, változások

Tóth-Megyesi Enikő leszögezte: főbb küldőpiacaink a szabadidős turizmus tekintetében esősorban Románia, Németország, Szlovákia és Lengyelország. Szívesen választják úti célul Debrecent a wellness pihenéssel egybekötött családi utazók, a gyermekes családok, a kulturális és sportrendezvények iránt érdeklődő családok, baráti társaságok, és a főként városnéző céllal érkező senior korosztály

– Folyamatosan követem a szakmát érintő híreket, a turizmust is befolyásoló folyamatokat, változásokat. Tavaly december közepén már biztossá vált, hogy Románia is csatlakozik a schengeni övezethez. Ez a döntés Debrecen turizmusára is pozitív hatással lehet, tovább erősítheti a román beutazó turizmust, melynek érdekében hangsúlyosabb marketingkommunikációt tervezünk a román küldőpiacon – mondta.

Minden évben új élményeket nyújt a Debreceni Virágkarnevál, a Campus Fesztivál és a Debreceni Advent
Minden évben új élményeket nyújt a Debreceni Virágkarnevál, a Campus Fesztivál és a Debreceni Advent
Forrás:  Napló-archív

Megtudtuk, hogy a 2024-es év a város turizmusának eddigi legerősebb éve volt. – A vendégéjszakák száma tavaly 690 445 darab, a vendégszám pedig 234 082 fő volt. A vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakáké 19 százalékkal nőtt 2023-hoz képest – részletezte Tóth-Megyesi Enikő, amely adatokról egyébként Széles Diána alpolgármester Facebook-bejegyzése alapján is beszámoltunk. A turisztikai igazgató kifejtette, a jelentős emelkedés legfőbb oka az olyan kulturális nagyrendezvények és nemzetközi sportesemények megrendezése volt, mint az Ifjúsági Kosárlabda Bajnokok Ligája, a 3x3-as olimpiai kvalifikációs tornák, az Európai Egyetemi Játékok, a Salakmotor EB, a női kézilabda EB, a számos konferencia, valamint a minden évben új élményeket nyújtó Debreceni Virágkarnevál, a Campus Fesztivál és a Debreceni Advent. 

A város turizmusában fontos szerepe van a több generációt megszólító rendezvénykínálat folyamatos, minőségi fejlesztésének, a kereslet igényeihez igazodó újabb élmények, szolgáltatások biztosításának, melyben a szervezők, szolgáltatók tavaly is kiemelkedően teljesítettek. Köszönet illeti az ágazat minden szereplőjét, hiszen ez a siker közös, egy csapatmunka eredménye

 – húzta alá.

Számtalan kulturális, gasztronómiai program van

Debrecen egész évben számtalan kulturális, gasztronómiai, és sport programmal, kiállítással és rendezvénnyel várja a látogatókat, s a város a régió meghatározó kulturális helyszíne. 

A legforgalmasabb időszakunk továbbra is a nyári hónapokra, valamint az adventi időszakra tehető, ugyanakkor a főszezonon kívül is egyre több éjszakát töltenek el nálunk és fedezik fel városunkat a turisták. Növekedést realizáltunk tavaly a tavaszi és az őszi hónapok vendégforgalmában is 2023-hoz képest, ami a nemzetközi sportversenyeknek és a konferenciaturizmusnak köszönhető elsősorban. Az egyre jobban „kitolódó” nyári főszezonban érkezik hozzánk a legtöbb szabadidős turista, míg tavasszal és ősszel a wellnessturizmus, a konferenciák, és a MICE szegmenshez kapcsolódó események hoznak több vendégéjszakát

 – emelte ki Tóth-Megyesi Enikő. A szabadidős vendégek jellemzően a hosszú hétvégékre látogatnak Debrecenbe, az üzleti utazók pedig a hétköznapokon töltik meg a szálláshelyeket, így teremtve egyfajta egyensúlyt a vendégforgalomban.

Nagyerdő turista turizmus haon Debrecen
A turisták szeretik a Nagyerdőt, annak hangulatát, minden évszakban
Fotó: Napló-archív

A turisztikai igazgató megosztotta: a vendégek visszajelzései szerint a turisták vonzónak tartják a város minőségi szolgáltatásait, a kulturális kínálatát, a Nagyerdőt, a történelmi belvárost, a nagyerdei strandot, az élmény- és termálfürdőt, a gyerekek számára létrehozott Sziget-kék tematikus parkot, az Agóra Tudományos Élményközpontot, a Vojtina Bábszínházat és a kapcsolódó gyermekprogramokat.

 Szeretik a város hangulatát, a szellős tereit, a Nagyerdő atmoszféráját, a nyugodt, mégis pezsgő életérzést, ezért a város azok között kedvelt nagyon, akik nagyvárosi élményeket akarnak átélni, de nyugodtabb környezetben. Debrecen mindig tud újat mutatni a hozzánk látogatóknak. Számtalan értéket, felfedezni valót rejt a jellegzetes cívisházaktól, az óváros kacskaringós utcáin át, a város történelmének egy-egy szeletét bemutató falfestményekig

 – sorolta. Hozzátette: a következő évek egyik legnagyobb kulturális fejlesztése, a kulturális könnyűzenei központ létesítése, valamint a tervezett Közlekedési Múzeum tovább színesíti majd a város kínálatát. A jövőben is tovább hódít a természetközeli élmények keresése, megélése. Debrecen sokszínű élménykínálata mellett a térség is számos lehetőséget nyújt a hozzánk látogató turistáknak egész évben. Csillagtúra keretében a városból elindulva felfedezhetik akár a hortobágyi pusztát és programjait, vagy kirándulhatnak a környéken. Egyre népszerűbbek világszerte a csillagnéző túrák, az olyan helyszínek felkeresése, ahol alacsony a fényszennyezettség, és még jól látható a tiszta éjszakai égbolt a csillagokkal. Ezt az élményt a városhoz közeli Hortobágyon is átélhetik az utazók a Csillagoségbolt-parkban, autentikus környezetben. A turisztikai régiónkhoz tartozó Tisza-tó számtalan programmal, aktív- és ökoturisztikai eseménnyel, látnivalóval várja a látogatókat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában