2025.01.17. 16:05
Egy új felsőoktatási modell létrehozásán dolgozik Hajdúszoboszló és a Debreceni Egyetem
Folyik az előkészítő munka, az egyetem szakembereivel közösen alkotják meg az együttműködés tartalmát. Reményeik szerint a következő évtizedeket meghatározó szerepe lesz a hajdúszoboszlói campusnak a Debreceni Egyetem életében.
Czeglédi Gyula korábbi ígértéhez híven részletes tájékoztatást adott a hajdúszoboszlói campus létesítésének helyzetéről. Mint azt a közösségi oldalán írta, 2025-ben folytatták a megbeszéléseket dr. prof. Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával. A korábbiak során (mind a város, mind az egyetem adottsága alapján) a hajdúszoboszlói campust egy gazdaság-, orvos-, és egészségtudományi, rekreációszervező irányú képzőközpontként határozták meg. A múlt évben elindítottak egy társadalmasítási folyamatot, ahol városi, közéleti civil szervezetek, oktatási szereplők mondták el javaslataikat a jövőbeni campus megvalósítására vonatkozóan, amelyet továbbítottak az egyetemi munkacsoportnak.

Forrás: Facebook
– Egy új, a felsőoktatásban eddig nem ismert modellt szeretnénk megjeleníteni, amelyben az egyetem és egy város önkormányzata közösen hoz létre és működtet egy felsőoktatási tudományos intézményt. A helyszín kijelölése már a múlt évben megtörtént Hajdúszoboszló város képviselő-testülete jóváhagyásával. Elmondhatom még, hogy elsődlegesen nem csak hagyományos tantermi képzés létrehozása a fő cél. Egyrészt városunk turisztikai adottságai miatt óriási potenciál van a gyakorlat, vagy projektorientált képzésekben és a termálvízen, a turizmuson alapuló oktatási-kutatási lehetőségekben.
A társadalmi kihívások, az elöregedő társadalom, a városiasodás és más problémák kezeléséhez multidiszciplináris megközelítésre és gyakorlati tudásra van szükség. Másrészt a világ gyorsan változik. A munkaerőpiac változásaira, elvárásaira reagálnunk kell, ezért megjelenhetnek majd olyan új moduláris képzések, melyek a legfrissebb tudást tudják nyújtani már a munkaerőpiacon lévő szakemberek számára.
Ezek rövid, de folyamatos, egész évben futó képzéseket jelentenek. Ez a cégeknek is előnyére válik majd, ugyanis a vezetőket és a munkavállalókat ebben a rendszerben tovább tudják képezni. Ehhez a város egyedülálló lehetőséget tud kínálni, ugyanis a friss tudás megszerzése mellett a kikapcsolódás is vonzóvá teszi – fejtette ki a városvezető.
Hozzátette, a képzéseket úgy kívánják meghatározni, hogy azok a helyi gimnáziumi, szakközépiskolai oktatásra is épüljenek (ezzel jobb átjárhatóságot teremtve a tanulók számára), valamint hogy azok előnyt jelentsenek a helyi szolgáltatók és munkaerőpiac számára. A képzések azt is lehetővé tehetik majd így, hogy a hajdúszoboszlói és környékbeli fiatalok helyben tanulhassanak. A modell egyedülállóságáról annyit, hogy tudomásuk szerint Magyarországon ehhez hasonló innovatív és közös érdekekre alapozott együttműködés és kapcsolódó szervezeti struktúra még nem valósult meg. A város tulajdonában lévő ingatlan közös célú fejlesztéséhez egy önálló nonprofit szervezetet szeretnének létrehozni idén nyárig.
– Ez a projekt nemcsak az oktatásról szól, de munkahelyeket is létrehoz. Ezért szükség lesz majd olyan helyi emberekre, akik a létesítmény működtetésében szerepet vállalnak. A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Hajdúszoboszló városával történő együttműködés elvi alapjait jóváhagyta és a szenátus előtt is többször volt róla tájékoztatás már 2023-ban és 2024-ben is. Most a háttérben folyik az előkészítő munka, az egyetem szakembereivel közösen alkotjuk meg az együttműködés tartalmát, amely reményeink szerint a következő évtizedeket meghatározó, fontos történet lesz Hajdúszoboszló és a Debreceni Egyetem életében, amelyben Hajdúszoboszló egy olyan felsőoktatási hálózat részévé válik a Debreceni Egyetem rendszerében, amely Debrecen mellett összeköti Nyíregyházával, Szolnokkal, Máddal, Siófokkal, Tiszafüreddel és a DE egyéb működési helyeivel is – számolt róla be Facebook oldalán a polgármester.
