2025.01.20. 14:47
Harmadáron albérlet Debrecenben? Itt a megoldás! – videóval!
Nem csak forintban lehet majd fizetni? Nagy az érdeklődés, hamarosan pedig megnyílhat az első pályázati kör a Főnix lakásprogramban való részvételre.
Újabb részletek derültek ki a debreceni önkormányzat egyedi, fiatalokat támogató kezdeményezéséről. Ezen a héten fog tárgyalni a Tulajdonosi és Gazdaságfejlesztési Bizottság a Főnix lakásprogram első pályázati felhívásáról, melyet az ingatlantulajdonosok és ingatlanfejlesztők számára ír ki a debreceni önkormányzat. Emellett még más is kiderült a régi városházán megtartott sajtótájékoztatón hétfő délután.

Forrás: Illusztráció/Napló-archív
A közszféra dolgozói is élhetnek majd a Főnix lakásprogram lehetőségeivel
– Az a legfőbb célunk az, hogy a Debrecenben jövőjüket elképzelő 35 év alatti fiatalok lakhatását tudjuk támogatni – emelte ki Papp Viktor, a Tulajdonosi Bizottság elnöke. Hangsúlyozta,
fontos eleme a programnak, hogy a piaci bérleti díjak egyharmadát az önkormányzat, illetve a munkáltató cégek finanszírozzák, míg a harmadik harmad a bérlőre esik. Arról is beszélt, hogy a kormány lehetővé teszi az említett korosztálynak a SZÉP kártyán keresztül a támogatott lakhatást havonta legfeljebb 150 ezer forintig, ezért is várt a debreceni önkormányzat a pályázat meghirdetésével.
Mint kifejtette, a program határozott időre, öt évre szól, a város vezetősége pedig első körben 200 lakáskontingensben gondolkozik.
Az áprilisi közgyűlési döntést követően indikatív (tehát javasló jellegű – a szerk.) egyeztetések történtek mind a verseny- és a közszféra szereplőivel, mind pedig a tulajdonosokkal és az ingatlanfejlesztőkkel. Ezek alapján egyértelműen látszik, hogy jelentős az érdeklődés a munkáltatók és a munkavállalók irányából is. A novemberi beszámolók tárgyalásakor azt az igényt is beemeltük a Főnix lakásprogramba, hogy nemcsak a verseny-, hanem a közszféra dolgozói számára is biztosítjuk ezt a támogatást. Azt szeretnénk, hogy Debrecen megfelelő életpályát és karrierutat kínáljon a fiataloknak
– szögezte le Papp Viktor.
Ilyen lehet majd egy modern albérlet Debrecenben
Előrevetítette, amennyiben a héten úgy dönt a bizottság, hogy támogatja a felhívás elindítását, akkor január 27-én kiírják a pályázatot, miszerint 60 napjuk lesz az ingatlantulajdonosoknak és ingatlanfejlesztőknek benyújtani a jelentkezésüket.
A Cívisház Zrt., mint bérbevevő fogja bérbe venni az ingatlanokat, majd albérletbe adja tovább a munkáltatóknak, és ehhez járul hozzá az önkormányzat a költségek egyharmadának finanszírozásával
– részletezte. Beszélt az ingatlanok műszaki paramétereiről is:
- 30-55 négyzetméter között kell lenniük,
- légkondicionált,
- bútorozott,
- 2020. január 1. után épült vagy 2020. január 1. után használatbavételi vagy építési engedéllyel rendelkező ingatlannak kell lennie.
Hozzátette, a lakóépületeknek minimum öt lakással kell rendelkezniük, méghozzá lakáscélú funkcióval.

Forrás: Kiss Annamarie
Nem csak forintban lehet majd fizetni a Főnix lakásprogram bérleti díjait
A bérleti díj lehet euró- és forintalapú is, ennek mértéke pedig csak az infláció mértékével növekedhet. A program egyik legfőbb célja, hogy az ingatlanfejlesztők és az ingatlantulajdonosok is megfelelő kiszámíthatóságot és biztonságot jelentő bérlői állománnyal tudjanak rendelkezni. Mivel ötéves szerződésről van szó, kötelező lesz az ingatlantulajdonosnak öt évig megfizetni a bérleti díjat, akkor is, ha üres lesz a lakás
– húzta alá.
Papp Viktor rávilágított,
ha letelt a 60 napig tartó pályázati lehetőség, a második körben fogják tudni összehangolni a rendelkezésre álló ingatlanokat és a munkáltatói igényeket.
Az is kiderült, hogy a debreceni kis- és középvállalkozások is rendkívül érdeklődőek a program iránt.
– A második körre is 60 napot fogunk biztosítani. Jövő héten az első körös pályázati felhívást a Cívisház Zrt. hozza majd nyilvánosságra, az oldalukon pedig minden információt megtalálhatnak majd – mondta.
A célunk világos: segítsük és támogassuk a Debrecenben jövőjüket elképzelő fiatalokat
– hangsúlyozta Papp Viktor.