Nosztalgia

2025.01.26. 11:32

Bemutatkozik muki és a bengáli is, a DKV két veteránja – fotókkal, videóval

Alapításának 141 évfordulóját ünnepli idén a debreceni közlekedési vállalat. A napokban a DKV főhadiszállására látogattunk, hogy megnézzük: milyen régi különlegességek pihennek a hangárokban, s melyek azok a járművek, amelyekkel csak a Salétrom utcán találkozhatunk.

A közelmúltban a DKV székhelyére látogattunk, hogy kicsit közelebbről megismerkedjünk azokkal a villamosokkal, amelyekkel már nem, vagy csak különleges alkalmakkor találkozhatunk a debreceni forgalomban. Az idén már 141 éves közlekedési vállalat hangáraiban Gara Kálmán kalauzolt végig bennünket, aki több mint 50 éve a cég munkatársa, s saját relikviáiból állította össze DKV Közlekedéstörténeti Emlékszoba kiállítóteret.

dkv, villamos, trolibusz, nosztalgia
Egykor ezek a járművek voltak a DKV legfőbb utasszállítói
Forrás:  Czinege Melinda

Filmforgatáson is járt a DKV nosztalgiavillamosa

Elsőként a 260 L típusú villamost néztük meg, amelyet 1912-ben gyártottak Budapestre, ahol egész 1980-ig szolgált. A kalandos időszak viszont csak ezután következett. A DKV nosztalgiavillamosa 1985-ig a Mozgókép-forgalmazási Vállalatnál teljesített szolgálatot, filmforgatásokra használták, majd egy amszterdami gyűjtő vette meg.

Egészen 2005-ig Hollandiában volt, amikor is a tulajdonos összeveszett az ottani önkormányzattal és felszámolta a gyűjteményét. Két magyar villamosa volt, abból az egyiket a DKV-nak adta. Csak a szállítást kellett kifizetni

 – mondta Gara Kálmán. Hozzátette, bárki kibérelheti, legtöbbször esküvőkre szokták használni.  

dkv, villamos, trolibusz, nosztalgia
Gara Kálmán kalauzolt el bennünk a DKV hangáraiban
Forrás:  Czinege Melinda

Megnéztük a bengálit és a mukit is

Ezután átszálltunk a DKV egy másik nosztalgiavillamosára. Mint megtudtuk, az 1904-ben, a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyárban készült ikerkocsi 1984-ig a budapesti utasokat szolgálta ki, ezután került Debrecenbe, a DKV alapításának 100 évfordulójára. Ezért kapta a járműszerelvény az 1884–1984-es pályaszámot.

A telephely udvarán áll egy érdekes kinézetű jármű, a 204-es pályaszámú villamos, a „muki”. Ez egy teherszállító villamos, főleg anyagmozgatásra, villamosok mozgatására használták. Van olyan változat belőle, amire hóseprűt is szereltek.  

Végül megnéztük a „bengáli” becenévre hallgató villamost. Az FVV 1200-as típusból 21-et helyeztek üzembe Debrecenben. A 200-as pályaszámú járművek 3 ajtósak voltak, melyek a jármű menetirány szerinti jobb oldalán helyezkedtek el. A 300-as pályaszámú járművek már rendelkeztek vezetőállással mindkét végükön, de 5 ajtajuk szintén csak az egyik oldalon helyezkedett el. Jelenleg csak a 400-as pályaszámúak közlekednek, melyek mindkét végén van vezetőállás és mindkét oldalukon 3 vagy 5 ajtó található.

Már csak egy darab van ebből a troliból

Túránk végén szemügyre vettük a trolibuszokat is. Gara Kálmán elmondta, a trolibusz-közlekedés Debrecenben 1985. június 2-án indult el, amikor a 2-es vonalat megnyitották. Ez váltotta fel a 19-es autóbuszt, a Köztemetőig közlekedett. 1988-ban elkészült 3-as vonal, majd 1995-ben 4A trolibusz is elindult.

Ikarus-kasztnira épített trolibuszból öt darab volt a DKV tulajdonában. Ma már csak egy van, ami nosztalgiajáratként közlekedik. Utoljára halottak napján volt szolgálatban

 – mutatott az egyik járműre Gara Kálmán.  

A DKV közkívánatra több, ma már nem használt számjelzésű autóbuszt indított útnak a retró járatok napján szombaton, így a 2-es villamos megépülése után felesleges 31-es is újra lerótta a Doberdó-Nagyállomás tengelyt. Termézetesen mi is felültünk a járatra:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában