2025.01.22. 15:22
Nagy fejlesztés indulhat a debreceni belvárosban – rá sem fogunk ismerni a híres épületre?
Közel 20 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző esztendőhöz képest 2024-ben. Rekordévet tudhat maga mögött a debreceni turizmus, van mire építeni a jövőben. A debreceni szálláshelyek fejlesztéséről, így például a Hotel Lyciumról is kérdeztük Papp László polgármestert.
Eddigi legerősebb évét zárta 2024-ben a debreceni turizmus. Az előző esztendőhöz képest a vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal nőtt. A legvonzóbb események között volt a Debreceni Virágkarnevál és a Campus Fesztivál, de többen érkeztek a cívisvárosba a főszezonon kívül, így tavasszal és ősszel is növekedett a vendégforgalom.

Forrás: Napló-archív
Minden idők legjobb eredményét érte el a debreceni turizmus, amely rekordot döntött a vendégek és a vendégéjszakák számában is. 2024-ben több mint 690 ezer vendégéjszaka volt, a vendégszám pedig meghaladta a 234 ezer főt
– részletezte a Haon megkeresésére Papp László polgármester. Hozzátette, a külföldi vendégéjszaka szám 2024-ben 335 ezer 722 volt.

Forrás: Napló-archív
Nemzetközi sportesemények, kulturális nagyrendezvények Debrecenben
A városvezetőtől megtudtuk, a debreceni turizmus számai jelentős emelkedésének egyik fő oka az volt, hogy rengeteg vendéget vonzottak az olyan nemzetközi sportrendezvények, mint az Ifjúsági Kosárlabda Bajnokok Ligája, a 3x3-as olimpiai versenyek, az Európai Egyetemi Játékok, a Salakmotor EB vagy a női kézilabda EB.
Népszerűek voltak továbbá az olyan nagy múltú rendezvényeink, mint a Debreceni Virágkarnevál, a Campus Fesztivál vagy a Debreceni Advent. Rekordot döntött az Aquaticum Strand is, amely 200 ezer fölötti látogatószámot realizált
– emelte ki Papp László. Hozzátette, Debrecen – a régió meghatározó kulturális helyszíneként – egész évben számtalan kulturális-, gasztronómiai-, és sportprogrammal, kiállítással és rendezvénnyel várta a turistákat. Mindezek mellett pedig a konferenciaturizmus is növekvő tendenciát mutat.
A minőségi szálláshelyek fejlesztése tovább erősítheti a debreceni turizmust
A debreceni turizmus növekedésének másik alapja a minőségi szálláshely-kínálat. 2022-ben a Mercure Debrecen, 2024-ben pedig a Hilton Garden Inn Debrecen City Center nyitotta meg kapuit a cívisvárosban.
– Fontos a minőségi kereskedelmi szálláshelyek fejlesztése. 2025-ben újabb szálloda, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett épülő Ibis Styles Debrecen Airport Hotel kezdi meg működését. Emellett zajlik tervezés az Aranybika – mely a város egyik legfontosabb turisztikai szimbóluma – fejlesztésével kapcsolatban, továbbá idén szeretnénk – kifejezetten szállodaépítés céljából – a Dósa nádor téri volt ÁNTSZ-épületet értékesíteni – osztotta meg Papp László.
A Hotel Lycium jövőjével kapcsolatban is kérdeztük a polgármestert. A debreceni szálloda üzemeltetésére és felújítására vonatkozóan korábban pályázatot írt ki a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. A szerződést várhatóan a következő hetekben kötik meg, a részletek csak ezután válnak publikussá. Papp László annyit elárult, a hotel egy nemzetközi brand nevét veheti fel, s a felújítást követően akár már 2025 végétől fogadja majd újra vendégeit.

Forrás: Papp László / Facebook
Január 22-én Papp László polgármester az Aranybika szállodával kapcsolatban tett bejegyzést a közösségi oldalán. „Zajlanak az egyeztetések Debrecen ikonikus épületének a felújításáról. A mai napon tervegyeztetést tartottunk az Aranybika szálloda megújításáról. A városközpont szívében álló szálloda régi, klasszikus épületrész stílusával összhangban újulhat meg, oktatási és szálló funkciót egyaránt betöltve” – írta a város első embere.
Ezek a legnépszerűbb helyek Debrecenben
A fentieken túl megtudtuk, a visszajelzések alapján a turisták vonzónak tartják a város minőségi szolgáltatásait, kulturális kínálatát, a Nagyerdőt, a történelmi belvárost, a nagyerdei strandot, az élmény- és termálfürdőt, a gyerekek számára létrehozott Sziget-kék tematikus parkot, az Agóra Tudományos Élményközpontot, a Vojtina Bábszínházat és a kapcsolódó gyermekprogramokat. Szeretik a város hangulatát, a Nagyerdő atmoszféráját, a nyugodt, mégis pezsgő életérzést, ezért a város azok között kedvelt nagyon, akik nagyvárosi élményeket akarnak átélni, de nyugodtabb környezetben.
– A következő évek egyik legnagyobb kulturális fejlesztése a kulturális könnyűzenei központ létesítése, amely tovább színesíti majd Debrecen kínálatát – emelte ki Papp László.